A Helikon parkban található, egykor lebontásra ítélt, majd megmentett tábla - kronológiai sorrendben - mutatja be a fejedelem életét, idézetekkel és illusztrációkkal kiegészítve. Így a látogatók képet kaphatnak Rákóczi viharos életéről és történelmi jelentőségéről. "Minden évben próbálunk, tehát egy olyat, amely a nemzetünknek egy kiemelkedő valamilyen eseménye, vagy pedig valami személyének a történelmi évfordulója. Most, ebben az évben így Rákóczi Ferenc, a fejedelem. Őneki, hogy a születésének a 350. évfordulója van, őróla szeretnénk megemlékezni" - mondta el Krupla Zoltán szervező, a Keszthelyi Nemzeti Kör Egyesület tagja.
A tábla előtt Balogh István tanár emlékezett Rákóczira. Felidézte életútjának fontosabb állomásait és megosztotta az ünneplőkkel azt is, hogy személyes kötődése van a fejedelemhez és a szabadságharchoz. Ezt követően a Ranolder János Római Katolikus Általános Iskola tanulói adtak műsort. Az ünnepség az „Igazság Kapu” közelében zajlott, amelyhez két kiegészítő tábla tartozik. Ezek a Rákóczi által képviselt törvényeket és erkölcsi útmutatásokat szemléltetik. "A kapu felavatása az úgy történt, hogy átjöttünk a kapun. Kihirdettem akkor - hát személy személyem , hogy aki úgy gondolja, hogy követi ezt az igazságot, jöjjön át; aki nem, forduljon vissza. Sajnos voltak, akik hátat fordítottak. Lehet, hogy véletlenül... De most kössük Rákóczihoz: én azt hiszem, hogy a Rákóczi életmű és az igazság összetartozik" - így vélekedett Hintalan László János.
A résztvevők innen gyalog indultak a Rákóczi térre, ahol a fejedelem szobra található. Itt megkoszorúzták az emlékművet, majd az iskolások rövid műsora zárta a megemlékezést.
Tüskés Balázs - Keszthelyi Televízió