Ajánlott hírek
Ajánlott címkék
Egyéb tartalmak
.
oldal
/
kezdőlap / Híreink / Gazdaság / A Keszthely Térségi Vállalkozók Klubja megtartotta évindító gyűlését
2026. feb. 5. csütörtök | Keszthely
A Keszthely Térségi Vállalkozók Klubja megtartotta évindító gyűlését
Megtartotta évinditó gyűlését a Keszthely Térségi Vállalkozók Klubja. A tagok minden évben segítséget nyújtanak a rászorulóknak és a Városi karnevált is támogatják. Az idei első előadásra Lengl Zoltán balatoni főépítészt hívták vendégül, aki a tó jövőjéről számolt be.

A tavalyi Lelkünk Melege programot a Szent Erzsébet Jótékonysági Alapítvány bonyolította le civil szervezetek közreműködésével. 70 erdei köbméter tűzifából épült adventi koszorú a Fő téren. Emellett két kisebbet is állítottak a Karmelita Bazilika és a hévízi Szentlélek templom előtt. A térségi vállalkozók klubja ezekhez ötszázezer forintot ajánlott fel, a tagok pedig munkájukkal is segítettek. 

„Megemlíteném itt a Lámpaházak Kft-t Süte Lajost és feleségét, akik a teljes világítástechnikához adták a berendezést illetve a felszerelést, mint úgy Hévízen, mint pedig Keszthelyen a Fő téren és a Kármel előtt is. Aztán Fatér Csabi az Eurofa 2000 Kft. nevében szintén nagyon sokat segített nekünk. Meg kell említenem az Igazi Tamást és Tóth Ferenc villanyszerelő vállalkozót, akik a Fő téren a teljes villamossági szerelést végezték társadalmi munkában.”-emelte ki Előházi Róbert kuratórium elnök, a Keszthely Térségi Vállalkozók Klubjának tagja.

A Lelkünk Melege program mellett a klub minden évben támogatja a Városi karnevált. A csoportos első helyezés díjazásához és a különdíjhoz is pénzbeli felajánlással járulnak hozzá. A vállalkozók közösen döntenek arról, hogy az adott évben milyen rendezvények mellé állnak. 

A vállalkozók klubja 30 helyi és térségi tagból áll, számuk két csoportra oszlik, egyik részük már nem aktív és vannak a jelenleg is sikeres üzletemberek.  Süte Lajos elmondta az idegenforgalomnak köszönhetően talán könnyebb itt a Balatonon vállalkozónak lenni, hiszen a térségbe az ország több pontjáról is érkeznek vendégek. Úgy gondolja, a széles körnek magasabb igénye is lehet, mint egy viszonylag kevésbé látogatott területen. 

„Mi szívesen teszünk ennek eleget. Rész szint azért is, mert mi szeretjük a szépet, a magunk körüli rendet. Az igények felmérése az nyilván ott kezdődik, hogy megfelelő körülményeket kell hozz teremteni. Hiába szeretnék én magasabb kategóriájú termékeket eladni, hogy ha a környezetem, az üzlet, a munkatársak ennek nem tudnak eleget tenni, és nem beszélve a választékról természetesen.”-mondta Süte Lajos vállakozó,a Keszthely Térségi Vállalkozók Klubjának tagja.

A tagok havonta tartanak üléseket, amelynek célja Keszthely és térsége gazdaságának, társadalmi életének fejlesztése. Ennek érdekében minden alkalommal meghívnak az ülésekre egy előadót, aki segítséget nyújt az új információk átadásában. Az idei év első vendége Lengl Zoltán balatoni főépítész volt, aki felvázolta a tó jövőjét.

„Több építészmérnök és építési vállalkozó és ehhez kapcsolódó vállalkozás is van a klubunkban. Teljes összetartozás jellemzi a klubot. Hiszen kiválóan megismertük egymást, nagyon jó a bizalmi kapcsolat egymás között, ami annyit jelent, hogy egymással üzletelünk.”-hangsúlyozta Farkas Dezső a a Keszthely Térségi Vállalkozók Klubjának elnöke.

A következő alkalommal Nagy Bálint országgyűlési képviselő érkezik a klubba, utána pedig Keszthely polgármesterét, Dr. Tóth Gergelyt látják vendégül.

Kovács-Lenkai Petra- Keszthelyi Tv

| 2026. jan. 30. péntek 19:15 | Vonyarcvashegy
Az eseményre meghívást kaptak a partnerek és az önkormányzatok.
| 2025. feb. 5. szerda 19:15 | Zalakaros
Évindító rendezvényre várta a partnereit és a civil szervezeteket Zalakaros önkormányzata.
| 2024. jan. 26. péntek 16:03 | Sármellék
Évindító fogadáson értékelt Sármellék polgármestere.
| 2016. jan. 19. kedd 14:17 | Keszthely
Sikeres évről és nagy tervekről adott számot Gyenesdiás Polgármestere a már hagyományos rendezvényen
| 2021. nov. 25. csütörtök 19:08 | Keszthely
A Zala megyei nagy beruházásokat mutatta be a vállalkozóknak Keszthelyen Lengl Zoltán.
 
 
07:15
Objektív
07:45
Savaria Filmfesztivál
08:43
HargitaTV
09:00
09:30
Kukkantó
09:49
Ormos percek
09:52
Göcsej Filmfesztivál
10:00
Híradó
10:15
10:45
Savaria Filmfesztivál
11:43
HargitaTV
Balatoni Krónika Archívum
 
Cím:
8360 Keszthely, Kossuth L. u. 45.
Telefon: 06 83 / 320 200
Mobil: 06 30 / 427 7341
A Keszthelyi Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.
 
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk számodra.