Ajánlott hírek
Ajánlott címkék
Egyéb tartalmak
.
oldal
/
kezdőlap / Híreink / Kultúra / Szép magyar beszéd szavalóverseny
2025. nov. 12. szerda | Keszthelly
Szép magyar beszéd szavalóverseny
Huszonkilencedik alkalommal rendezett általános és középiskolás tanulóknak szavalóversenyt a Szép Magyar Beszédért Alapítvány. Határon túl élt, vagy ma is élő magyar írók és költők műveiből válogathattak a versenyzők. Ebben az évben Csukás István és Páskándi Géza évfordulós írók voltak a kiemelt, javasolt szerzők. A versenynek a Fejér György Városi Könyvtár adott otthont.

A könyvtár előterében várták a szavalóverseny résztvevőit. A tanulók sorszámot húztak, amiből megtudták, hogy hányadikként fogják elmondani a választott művet. A versenyzőket, felkészítőiket és szüleiket az olvasóteremben köszöntötték, ahol bemutatták a zsűri tagjait is.A verseny három helyszínen zajlott. Mint minden évben az idén is kaptak  a versválasztáshoz  javaslatot az iskolák. A tanulók szabadon választott művel is érkezhettek."Nagyon nagy az érdeklődés mind a kisebbek, mind az idősebbek,középiskolások és idén is ugyanúgy a határon túli magyar,írók költők voltak kifejezetten acélközönség. De most kicsit a kortársakat bevontuk. Csukás István halálának ötödik évfordulója alkalmából lett kiemelt költő és Páskándi Géza halálának harmincadik évfordulója alkalmából."- adott tájékoztatást az alapítvány titkára, Dr. Gárdos Piroska.

Az irodalmat kedvelő diákokon látszott az izgalom. Szép, kiforrott szavalatok hangzottak el. Az alsósok is szívesen beszéltek a versek, az irodalom szeretetéről és a választott műről."Tóth Krisztina: Szúnyogriasztó dal. Nekem nagyon tetszett, mert vicces volt, humoros és cuki és akkor ezért választottam ezt a verset és a felkészítő tanárom Vincze Brigitta."- mondta Leopold Nóra a Csány -Szendrey Általános Iskola tanulója.A középiskolások bátran választottak mély érzelmeket közvetítő verseket. Szép hangsúllyal, átélve a költő mondanivalójának komolyságával adták elő a műveket. A Vajda János Gimnázium tanulója Bella Istvántól választotta :Az ég és búzavirág című verset."Ez egy elég komoly vers, ha így fogalmazhatunk,biztos, hogy megérintő vers. Belegondolni, hogy miről szól,úgyhogy mindenféleképpen egy komoly és tanulságos vers. Én úgy gondolom."

A szakmai zsűrinek nem volt könnyű dolga.  A hangsúly, az előadásmód mellett a versenynek megfelelően állították fel az értékelés szempontjait."Természetesen, mivelhogy szépkiejtési verseny, ez a fő szempont. A többit én, azt szoktam mondani, hogy – nem szépítem- érzés." - mondta el Farkas Gergő, a zsűri tagja.

A Szép magyar beszéd szavalóversenyen, 14 iskola 65 tanulója vett részt.

Eredmények:

1-2. osztály

3. Andor Mira  (Csány-Szendrey Ált Isk Székhelyintézmény, Keszthely, felkészítő: Horváth Judit)

2. helyezett Horváth Janna ( Csány-Szendrey Ált Isk Székhelyintézmény, Keszthely, felkészítő: Sarkadi Barbara)

1.helyezett Kiss Vince Gergely ( Gábor Áron Ált. Isk, Zalaapáti, felkészítő Gönye Helga)

Különdíjas 1. Borsos Hanna  (Csány-Szendrey Ált Isk Székhelyintézmény, Keszthely, felkészítő: Szalai Klára)

Különdíjas 2.  Baldovszky Izabella (Csány-Szendrey Ált Isk Székhelyintézmény, Keszthely, felkészítő: Ulbrecht-Szűcs Anett)

3-4. osztály

3.helyezett Lantos Flóra Indira ( Egry József Ált. Isk, Keszthely, felkészítő Katonáné Rosta Hedvig)

2.helyezett Bódai Vendel ( Csány-Szendrey Ált Isk Székhelyintézmény, Keszthely, felkészítő: Szabóné Csordás Mónika)

1. helyezett Rózsakerti Péter ( Csány-Szendrey Ált Isk Székhelyintézmény, Keszthely, felkészítő: Gyulassyné Nagy Henriett)

Különdíjas 1: Kálovits Ignác ( Egry József Ált. Isk, Keszthely, felkészítő Katonáné Rosta Hedvig)

Különdíjas 2. Kiss Mátyás (Ranolder J. Római Kat. Ált. Isk, felkészítő Benkő-Csom Andrea)

Különdíjas 3. Szabó Dávid ( Gábor Áron Ált. Isk, Zalaapáti, felkészítő Beszéné Nagy Éva)

5-6. osztály

3.helyezett Bauer Lénárd (( Csány-Szendrey Ált Isk Székhelyintézmény, Keszthely, felkészítő: Ancsa-Molnár Beáta)

2. helyezett Sasvár Adél (Gersei Pethő Ált. Iskola, Zalaszántó, felkészítő: Csiszárné Babos Andrea Csilla)

1. helyezett Kontor Márk ( Csány-Szendrey Ált Isk Székhelyintézmény, Keszthely, felkészítő Cseh-Bodnár Zsanett)

7-8. osztály

3. helyezett Szabó Zente Bertalan ( Család Ált. Iskola, felkészítő Blaskovics-Gallen Tímea)

2. helyezett Monduk Katica ( Szabó István Ált. Isk, Cserszegtomaj, felkészítő Bíróné Dióssy Gabriella)

1. helyezett Horváth Marcell ( Vajda J. Gimnázium, Keszthely, felkészítő Szabó Edit)

Különdíjas 1.:  Pataki Kinga ( Csány-Szendrey Ált Isk Székhelyintézmény, Keszthely, felkészítő Cseh-Bodnár Zsanett)

Különdíjas 2: Piszker Máté ( Vajda J. Gimnázium, Keszthely, felkészítő Szabó Edit)

Középiskola:

3.helyezett Koczor Richárd József (ZSZC Keszthelyi Közgazdasági Technikum, felkészítő: Horváth Katalin)

2.helyezett Farkas Tímes ( ZSZC, Asbóth S. Technikum, felkészítő: Burucs Tamás)

1. helyezett Neményi Hanna ( Bibó Gimnázium, Hévíz, felkészítő: Podhradszkyné Keserű Tímea)

 

Hegedüs Éva - Keszthelyi Televízió

 

| 2025. feb. 6. csütörtök 19:15 | Keszthely
Idén is megszervezték a Szép magyar beszéd területi versenyt.
| 2023. okt. 18. szerda 17:08 | Keszthely
Töretlen a Szép magyar beszédért szavalóverseny népszerűsége
| 2017. nov. 23. csütörtök 14:40 | Keszthely
42 általános és középiskolás diák részvételével zajlott a 22. szavalóverseny.
| 2015. nov. 24. kedd 14:04 | Keszthely
Idén 20. alkalommal szavaltak a gyerekek a Szép magyar beszédért Alapítvány versenyén.
| 2025. már. 26. szerda 19:15 | Keszthely
7 intézmény 20 tanulójával rendezték meg hétfőn a József Attila Szavalóverseny területi fordulóját.
 
 
12:00
Képújság
18:00
18:30
Savaria Filmfesztivál
18:52
Savaria Filmfesztivál
19:00
Híradó
19:15
19:45
Savaria Filmfesztivál
20:30
Savaria Filmfesztivál
20:35
Savaria Filmfesztivál
21:00
21:30
Savaria Filmfesztivál
Balatoni Krónika Archívum
 
Cím:
8360 Keszthely, Kossuth L. u. 45.
Telefon: 06 83 / 320 200
Mobil: 06 30 / 427 7341
A Keszthelyi Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.
 
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk számodra.