A botanikus kert legkarakteresebb növénye a mezei juhar. Gyógy- és fűszer, kultúrnövények sokasága, cserjék, fák tömkelege található a területen. Táblák jelölik a fajokat, így magyar és tudományos nyelven is azonosítani lehet ezeket. A pihenni vágyóknak padokat helyeztek ki a Bakonyerdő Zrt. jóvoltából. Már madárodúk is vannak a fákon a Helikon Liget Egyesületnek és a Gyöngybagolyvédelmi Alapítványnak köszönhetően.
Bejáráson mutatták be a kertet. A MATE-nak országosan 6 arborétuma van. Dr. Gyuricza Csaba rektor úgy fogalmazott, a botanikus kert egy élő tanterem és élő laboratórium, ahol a természetes összefüggéseket lehet megfigyelni.
„Az ismeretterjesztő funkciója az idegenforgalmat szolgálja, az oktatást szolgálja, a kutatást szolgálja, lelki feltöltődést ad. És ennek a funkciónak ez az arborétum megfelel és az egy külön előnye és kiegészítője, hogy egy egyetemnek a része. Méghozzá a nagy múltú Georgikonnak az egyik egysége, ami az elméleti oktatáshoz kapcsolódóan nagyon fontos bázist jelent. És miután az egyetemen a kutatás, a tudományos munka kiemelt szerepet játszik, ezért egy ilyen arborétum is a tudományos munkának a színtere is.”
A rektor hozzátette, a botanikus kert egy jó példa arra, hogy látható fejlődéshez nem mindenesetben szükségesek 100 milliók, összefogással is lehet tenni a megújulásért. Kiemelte, az arborétum is mutatja, hogy a Georgikonnak stabil jelene és jövője van. A területtel a környezeti nevelésért is szeretnének tenni. Egyelőre hétfőtől csütörtökig 8-16 óráig, pénteken pedig 13 óráig van nyitva a terület, ahova bárki betérhet.
„Szerettünk volna egy új zöldterületet adni a keszthelyieknek rekreációs célra különböző rendezvények szervezésének keretén belül meglátogassák a botanikus kertet, itt töltsék szabadidejüket. tehát innen is biztatok minden keszthelyit, hogy jöjjön el családjával és látogassa meg a botanikus kertet és reméljük minél gyakrabban fogunk itt találkozni. A másik kettő nagyon fontos terület, az mond az oktatás, mind pedig a kutatás, hogy nemcsak itt a helyi oktatókkal, kutatókkal szeretnénk dolgozni, hanem országos szintű kutatásokba is szeretnénk részt venni.” - emelte ki dr. Sáringer-Kenyeres Marcell a MATE Georgikon Campus Botanikus Kert vezetője.
A megnyitón köszönő emléklapot vehetett át támogató tevékenységéért Cziráki László, a VÜZ Kft. ügyvezetője, dr. Boldizsár Erzsébet a Helikon Liget Egyesület elnöke és Varga László, a Bakonyerdő Zrt. vezérigazgatója.
Lendvai Bianka - Keszthelyi TV