Magyar Péter Keszthelyre is ellátogatott a “80 nap alatt Magyarország körül” elnevezésű országjárása során. A zenepavilon előtt először többekkel is kezet fogott, még szelfik készítésére is maradt ideje. A Tisza Párt országjáró programjának az a célja, hogy minden megye lakosságával személyesen találkozzanak és a párt programját bemutassák. Magyar Péter a színpadról köszöntötte a megjelent tömeget, majd elmondta: egy virágzó, igazságos Magyarország megteremtéséért dolgoznak, amelynek középpontjában a gazdaság felpörgetése, az egészségügy és oktatás reformja, valamint a vidéki települések fejlesztése áll.
A keszthelyi kórházról elmondta: az intézmény helyzete nehezebb lett. "Ezért is lehet előremutató és reménykeltő, hogy a Tiszában valódi egészségügyi szakemberek dolgoznak. Én köszönöm szépen Hegedűs Zsolt főorvos úrnak, hogy Debrecenben is, de a kongresszusunkon is egy olyan előremutató és részletes egészségügyi stratégiát ismertetett, amitől talán el vagyunk szokva és amihez hasonlót az utóbbi 15 évben nem hallottunk a kormányzati vagy ellenzéki szereplőktől. Annak is örülök, hogy konkrét vállalásokat tett" - mondta Magyar Péter.
Magyar Péter kritizálta a jelenlegi kormányt a korrupció és a nemzeti vagyon elherdálása miatt és ígéretet tett a helyzet megváltoztatására, a magyar emberek képviseletére, tekintet nélkül politikai hovatartozásukra. Kiemelte a helyi önkormányzatokkal való együttműködés fontosságát, valamint egy közép-európai szövetség létrehozásának szükségességét. Bejelentette, hogy a férfiaknak is lehetővé tenné a negyven év jogosultsági idő melletti korengedményes nyugdíjazást.
A legfontosabb célkitűzés a magyar gazdaság beindítása és a szociális problémák megoldása. Így folytatta: "Ugye azt hallgattuk év elején, mint tavaly, tavalyelőtt, hogy ez egy fantasztikus év lesz. Repülőrajt, aztán kiderült, hogy mielőtt kitolták volna a hangárból a repülőt, összetört, sokadszorra. A legfontosabb az uniós források hazahozatala és a magyar gazdaság beindítása. Anélkül nincs semmi, anélkül nem beszélhetünk az állami egészségügy megmentéséről, a megélhetési válság kezeléséről, hazánk és a vállalataink, a gazdáink versenyképesebbé tételéről."
Magyar Péter szólt még a lakásépítési programról, a közlekedésfejlesztésről, a nemzeti vagyon védelméről, a vízgazdálkodásról, az energetikai fejlesztésről, az akadálymentesítési tervekről is. Kritikát fogalmazott meg a digitális polgári körökkel kapcsolatban és a kormányzati kommunikációval szemben egyaránt. A program végén a lakosság is tehetett fel kérdéseket.
Tüskés Balázs - Keszthelyi Televízió