A Boeing B-17-es nehézbombázót a II. világháború idején vetettek be az amerikaiak. 1945. február 13-án egy ilyen típusú repülő bal szárnya sérült meg egy légvédelmi tűzben, ami miatt lezuhant Zalaszántó közelében. A 10 fős legénységből ketten életüket vesztették, a többiek hadifogságba kerültek.
Róluk emlékeztek meg Zalaszántón. Bálint Imre 7 éves volt a történtekkor. Emlékszik, hogyan csapódott be a repülő.
„A gépszárny elakadt egy piros pogácsaalmafába és a gép megpördült és ekkor tett kárt a Bognár Nándor-féle család házába. Mikor a gép eleje kiégett, a gép farába a farlövész bennmaradt, utána épségbe kijött, a többi ejtőernyős közben ki-kiugráltak.”
Elhangzott, ez az ünnepség a barátság és a megbékélés jegyében született. Egy kiállás a béke felé, amely összekapcsolja Magyarországot és az Egyesült Államokat. A megemlékezést a ZalaSzántói Lokálpatrióta Egyesület szervezte, az anyagiak legnagyobb részét a Szekér család vállalta magára. Szekér Imre Tibor elnök édesapja 9 éves volt a történtekkor, sokat mesélt az átélt élményekről.
„Elmondta az ő eseményét. Utána elkezdtem kutatni az amerikai oldalt. És akkor a kettőből összefésültük azt, hogy mi volt maga az esemény, amit Hangodi László történész elmondott, egy picit hozzátettünk mi és azt gondoltuk, hogy ez nagyon érdekes lehet. Zalaszántón én azt gondoltam, hogy meg kell emlékezni ezekről a katonákról.”
Az eseményre meghívták a katonák leszármazottait. Többen közülük köszönetet mondtak a zalaszántóiaknak, akik segítettek felmenőiknek. Lisa Elmer édesapja is a túlélők között volt.
„Ez a nap azért fontos számomra, mert az édesapám a hősöm. Több tekintetben is. Sokat mesélte egész életemben azt, hogy mit tanult ebből az időszakból. Hogy legyünk hálásak mindenért, amit kapunk, semmit nem dobunk ki, főleg nem ételt. Hogy szeretni kell a másik embert és hogy ami történt, az bárkivel előfordulhat. Ez a mai nap nagyon sokat jelent nekem, az egész családomnak ez egy nagyon különleges nap.”
Dézsi Attila polgármester egy idézettel nyitotta beszédét. Azt mondta, aki a múltjával sokat foglalkozik, az elmerülhet benne, aki keveset, az pedig nem tudja, hogy mi lesz a jövő. Köszönetét fejezte ki az egyesületnek a szervezésrét, ez ugyanis a településtörténethez nagyban hozzájárul.
„Azt gondolom, hogy az játszott ebben nagy szerepet, hogy egy kutatás eredményeképpen megtaláltuk annak a repülőgépnek az alkatrészeit, amit a családok őriztek különböző helyeken. És arra gondolt a főszervező, hogy ennek egy emléket állítsunk és az emlékmű avatása volt a cél.”
Az emlékművet a katonák családtagjai együtt leplezték le. Ezen a történet és a katonák nevei is olvashatók, valamint az aljába beépítették a repülőgép egyik darabját is. Ezt követően mindenki elhelyezhette az emlékezés koszorúját, virágcsokrait és mécseseit az alkotásnál. Többen készítettek róla fotót, örökítették meg videón az eseményt. Bemutatták azt a térképet is, amelyet a pilótánál találtak.
Lendvai Bianka - Keszthelyi TV