A Test és Lélek – Hogyan lehetünk jól? című előadás a második programja volt a Polgári estek a közösség szolgálatában sorozatnak. Dr. Raposa Bence az egészséges életmód fontosságáról beszélt.
„Próbálok olyan magyarországi és világban is megtalálható epidemiológiai adatokkal, akár a mortalitásról, halálokokról, akár a nem fertőző betegségek, krónikus betegségeknek a megjelenéséről olyan adatokat, statisztikákat mutatni, amik jelentősen mutathatják, illetve jelentősen bemutathatják azt a kérdéskört , hogy a táplálkozás milyen nagy jelentőséggel bír az egészségünk megőrzése érdekében és ebből a szempontból ezeknek a betegségeknek a prevenciójából.”
A légzés fontosságára is fel kell hívni a figyelmet, hiszen rengeteget segíthet az, ha odafigyelünk erre a folyamatra, ami később automatikussá válik.
„A hétköznapokban egy nagyon rossz típusú légzést alkalmazunk, pihegő légzést, amivel csak a mellkasunk felső részét mozgatjuk. És a légzés az nagyon tudja befolyásolni a lelkiállapotunkat, a szerveink működését mindent. És nagyon könnyen hozzáférhető a hétköznapokban.” - mondta el Szenes Zsuzsanna jógaoktató.
A gyógygombákat is sok esetben hívhatják segítségül azok, akik a természetes gyógymódokat részesítik előnyben
„A ganoterápia több mint 4000 éves múltra tekint vissza, a gyógygombákkal való gyógyítás. Gyakorlatilag a szervezetünknek az immunrendszerét erősíti, segíti kivezetni a méreganyagokat. Nagyon jól segíti a májnak a méregtelenítő munkáját. A különböző gyógygombák különböző területeken tudnak segíteni, bizonyos betegségeknek a kezelésében. Vannak kifejezetten olyan gyógygombák, amik egy-egy szervre, a szervrendszerre nagyon jótékonyan hatnak. És mi gyakorlatilag a ganoterápiában a gyógygombáknak ezeket az előnyeit használjuk ki.” - ismertette Paulinné Bukovics Mariann ganoterapeuta.
Több kutatás bizonyítja, hogy mennyit tud segíteni a betegeknek az, ha a lelki egészségre is külön figyelnek. Erre született a Nevetnikék Alapítvány
„Sokkal gyorsabban gyógyulnak, hogyha jól is érzik magukat. Az sem mindegy, hogy arra koncentrálunk csak egy kórházban csak a testük épsége meglegyen vagy gyógyulásuk és közben mondjuk érzelmileg viszont elhanyagoljuk őket és akkor még lassabban gyógyulnak, illetve érzelmi károkkal távoznak. Vagy pedig a betegséget is át tudjuk picit barátibbá tenni ezeknek a gyerekeknek és ezáltal könnyebbé tenni a kórházi tartózkodást.” - fogalmazott Kőműves Glória az alapítvány vezetője.
Az előadássorozatra a Városi Civil Alap pályázatán nyertek támogatást a cserkészek.
„Lesz még egy harmadik előadásunk, illetve majd mindenkit szeretettel az október 18-i hétvégén, amikor is a csapatunk a 100. évfordulóját fogja ünnepelni és ennek keretében lesz majd egy nagyobb rendezvénysorozatunk.” - emelte ki Farkasné Kiss Marietta a 379. Feltámadás Cserkész Csapat cserkészvezetője
A harmadik előadás az önfejlődésről szól majd. Várhatóan május végén, június elején rendezik meg
Lendvai Bianka - Keszthelyi TV