Ajánlott hírek
Ajánlott címkék
Egyéb tartalmak
.
oldal
/
kezdőlap / Híreink / Színes / Fát ültettek a várvölgyi ovisok
2023. feb. 24. péntek | Várvölgy
Fát ültettek a várvölgyi ovisok
Sikeresen pályázott fákra és cserjékre a várvölgyi Aprófalva Óvoda. Egy bank programjára több mint 500 intézmény adta be igényét. A várvölgyiek 3 fát és 6 cserjét kaptak, melyeket közösen ültettek el az óvoda játszótén. A program a 10 millió Fa Alapítvány szakmai együttműködésével valósul meg

Az óvodásokkal ismertetik az ültetés folyamatát a 10 millió Fa Alapítvány koordinátorai. A picik megtudták, hogy miért fontos megfelelő mélységű lyukat ásni, miért kell a földet trágyázni, valamint azt is, hogy miért nem érintkezhet ezzel a növény gyökere. Az óvodások kis kerti szerszámokkal segédkeztek. Három fát ültettek el a játszótér területén, egy madárberkenyét, egy kőrist és egy mezei juhart.

„Fontos szempont volt, hogy a madarak eledele általában ember számára nem fogyasztható. Mivel óvodában vagyunk, ezért ne legyen mérgező, a madárberkenye ehető. Sőt mondtam is, hogy lekvárnak nagyon finom, hogyha esetleg nem eszik meg a gyerekek meg a madarak sem, akkor lehet esetleg az óvodában csinálni. Volt egy szempont itt a virágos kőris, hogy méheknek mézelő mindenféleképpen. És a juhar közül a legkisebbet választottam, a mezei juhart.” - ismertette Simon Mónika a 10 millió Fa koordinátora.

A pályázatra az interneten bukkant az óvoda vezetősége. A pedagógiai programjukban kiemelt szerepe van a környezeti nevelésnek, ezért is adták be a pályázatukat. 3 fát és 6 cserjét szerettek volna kapni, azonban meglepetés növényekkel is gazdagodtak. Az intézmény többször nyerte már el a „Zöld óvoda” címet, idén is pályáznak.

„Már kétszeresen azok vagyunk és oda is be tudjuk írni ezeket a dolgokat, hogy fát ültetünk, növényeket gondozunk, magaságyásokat hozunk létre és ez nekünk most annyira jó, hogy sikerült. Nem utolsó sorban az is, hogy itt az ősszel került átadásra a Magyar falu program keretében ez a szép  kis játszótér és ezekkel lesz azt gondolom élő és olyan igazi ligetes.” - mondta el Borbélyné Németh Zsuzsanna óvodavezető.

A hűsítő ligetek programot először hirdették meg. Nagy gondot fordítanak arra, hogy a fenntartható fejlődést célzó intézkedéseikkel óvják a bolygót. Szeretnék felhívni a figyelmet a környezetvédelemre, valamint elérni azt, hogy az ültetésekkel növelhessék az oktatási intézmények zöld területeit.

„Nekünk ez különösen fontos a cégben, személy szerint nekem is. Örülök neki, hogy itt lehetek ezen a helyszínen. És nem véletlen engedtük a pályázati körbe az óvodákat, iskolákat, hogy a gyerekek tovább vigyék ezt az értéket.” - fogalmazott Juhász Péter területi vezető.

A programnak köszönhetően májusig 100 iskolában, óvodában vagy bölcsődében összesen 555 fát és 1100 cserjét ültetnek el az országban. Az új növények nem csak árnyékos helyet biztosítanak a játéknak, hanem csökkentik az udvar hőmérsékletét és több állatfajnak is otthont adnak.

Lendvai Bianka - Keszthelyi TV

| 2019. nov. 18. hétfő 19:10 | Balatongyörök
Balatongyörökön is csatlakoztak a 10 millió fát Magyarországra felhíváshoz.
| 2024. nov. 25. hétfő 19:15 | Balatonszentgyörgy
Balatonszentgyörgy évről évre fejlődik, az elmúlt időszakban is számos beruházás zajlott. Az új képviselő-testület előtt számos feladat áll.
| 2024. szep. 25. szerda 19:15 | Balatongyörök
A balatongyöröki ovisok is megismerkedtek a szabályos közlekedés alapjaival.
| 2024. szep. 16. hétfő 19:15 | Keszthely
Az intézmény teltházzal működik, sokan már a jövő évre íratják be gyerekeiket a katolikus óvodába.
| 2024. aug. 30. péntek 19:15 | Keszthely
Jövő hétfőtől már ovisoktól lesz hangos az intézmény.
X. évfolyam 24. szám
Megjelenés: 2024. december 20.
12:00
Képújság
18:00
18:30
19:00
Természetvédelem határok nélkül
19:25
Göcsej Filmfesztivál
20:00
Ludovika TV
21:00
21:30
Cím:
8360 Keszthely, Kossuth L. u. 45.
Telefon: 06 83 / 320 200
Mobil: 06 30 / 427 7341
 
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk számodra.