Rendhagyó tárlatvezetés a Fenékpusztai Majorságban. A december 17-én ide látogatókkal ünnepelték a történelmi múltú helyszín újranyitását. Távolabbról érkező vendégek és helyiek is részt vettek az ünnepi programon.
„Úgy gondoltuk, most jött el az ideje hogy ténylegesen meglátogassuk magát a múzeumot. Volt már párszor, hogy elsétáltunk eddig, aztán vagy már zárva találtuk, nem figyeltünk oda, de most úgy gondoltuk, hogy ezt az alkalmat megragadjuk és megnézzük és nagyon tetszik” - nyilatkozta Bernhardt Zsuzsa.
A születésnapot a Gyenesdiási Dalárda műsora tarkította. Citerával, tárogatóval és jó vörösborral kísérték az éneket.
Nem maradhatott el a torta sem. Tóbiás Gábor létesítményvezető összefoglalta az elmúlt egy esztendőt és megköszönte az itt dolgozók munkáját.
A Festetics-család európai színvonalú lótenyésztési, lóversenyzési tevékenységét mutatja be több épületben a létesítmény. A hazai szinten egyedülálló tárlat mellett a programkínálat is gazdag, az elmúlt évben mintegy 30 saját szervezésű esemény volt. Májusfánál táncoltak a gavallérok és dámák, volt halloween nap, és olyan programokhoz is csatlakoztak, mint a Múzeumok Éjszakája, vagy a Múzeumok Őszi Fesztiválja
Tóbiás Gábor létesítményvezető: „Az elmúlt évben nagyon sokszínű és nagyon sok olyan látogató érkezett – mind gyerekes családok, mind a nyugdíjas korosztály is – előszeretettel nézte meg a kiállítást. Ugyanis interaktív elemeken keresztül ismerkedhetnek meg a kiállítással, mind a lótenyésztéssel, lóversenyzéssel egyaránt. Minden korosztály megtalálja a számára kedvező információkat.”
A Festetics-család egykori ménesbirtoka 80 évnyi elhanyagoltság után nyerte el régi pompáját. A Nemzeti Kastély- és Várprogram részeként 3 milliárd forintból újították fel az épületeket és rendezték be a kiállításokat.
Hársfalvi Ákos - Keszthelyi TV