Adventi gesztenyesütésre várták az érdeklődőket Gyenesdiáson. Nem csak helyiek, hanem itt vendégeskedők is szívesen fogyasztottak a forró, illatos csemegéből. Róka Csaba a párjával csak a hétvégére érkezett: "Mi egy wellness-hétvégén vagyunk itt Gyenesdiáson. Ez az első eset, hogy itt vagyunk. De tetszik - nagyon, nagyon, nagyon tetszik. Ritka az ilyen közösség, ahol ennyire a környékbeli kézművesek összejönnek. A gesztenye is finom, a hangulat is jó. Egyszerűen boldogság, karácsony."
A jó hangulatú rendezvényen egyre több érdeklődő gyűlik össze. Minden évben igyekeznek valami újdonsággal előrukkolni: idén meghirdették a “csúnyapulcsi” versenyt. Talán mondani sem kell: a kissé giccses, jellegzetesen színes ruhadarabokkal lehetett erre nevezni. Somogyi Attila tudatosan készült erre: "Az az igazság, hogy már tavaly bevásároltam nagyon sok csúnya pulcsit és a szervezőknek már jeleztem, hogy erre igazán lenne már igény. A párommal együtt tavaly tüntetőlegesen jöttünk csúnya pulcsiban. A szervezők meghallották az igényt és ezért idén meg is szervezték ezt. Úgyhogy most kedves barátommal nagyon csúnya pulcsiban igyekeztünk jönni. Reméljük, nagyon sokan jönnek még."
Az ünnepi gesztenyetorta felvágását a Gyenesdiási Turisztikai Egyesület elnöke, Somogyi Zoltán (Max) kezdte meg. Így vélekedett: "Itt azért jövünk össze, hogy beszélgessünk, koccintsunk egyet - megjelennek az ismerősök. Nem hiszed el: én mást nem csinálok itt két órája, csak integetek, köszönök, fogadok mindenkit, mindenkivel beszélgetek. Nagyon jó közösség és ez nem azért van, hogy menjünk el, költsünk el egy csomó pénzt, hanem azért, hogy eljöjjünk, találkozzunk régen látott ismerősökkel. Valakivel fél éve nem találkoztam, mert olyan rohanós lett az életünk. Itt ennek ez a lehetősége és ez a módja ilyenkor." A Községháza nagytermében a Varázshangok Játszóház és egyéb foglalkozások várták a kisebbeket. A Pásztorházban a Népi Kismesterségek Szakkör segítségével mézeskalácsot díszíthettek és süthettek az érdeklődők.
Az idei “Adventi gesztenyesütés és vásár” című rendezvényt immár tizenhetedik alkalommal rendezték meg Gyenesdiáson. Góth Imre alpolgármester így vélekedett: "Advent idején egy ilyen rendezvény segít a barátságokat elmélyíteni, a szeretetet megerősíteni. Látjuk évről évre, hogy milyen sokan jönnek és részesei ennek a programnak. Igénylik az emberek ezt a találkozást, hogy összejöhessenek. A programokat az egyesület mindig nagyon jól állítja össze. Vannak visszatérő programok. Érzékelik, hogy milyen igényeik vannak az embereknek és akkor ezeket próbálják becsempészni a programjaikba."
Az est során a keszthelyi és gyenesdiási Szenior Tánccsoport “karácsonyváró örömtánccal” szórakoztatta a vendégeket.
Tüskés Balázs - Keszthelyi Televízió