Ajánlott hírek
Ajánlott címkék
Egyéb tartalmak
.
oldal
/
kezdőlap / Híreink / Közélet / A háromkirályok ihlették a rajzversenyt
2024. dec. 12. csütörtök | Keszthely
A háromkirályok ihlették a rajzversenyt
Negyedik alkalommal hirdettek karácsonyi rajzversenyt Keszthelyen, amelynek idén a "Háromkirályok" volt a témája. A pályázatot a Keszthelyi Család- és Gyermekjóléti Központ szervezte, a zsűrizést azonban az önkormányzat dolgozói végezték. Az iskolások számára kiírt verseny nemcsak a gyermekek kreativitását mozgatta meg, hanem a közösségi szellemet is erősítette az ünnepi készülődés jegyében.

A pályázatra kizárólag általános iskolás gyerekek nevezhettek ezekkel a szép rajzokkal, három korosztályban. A szervezők célja az volt, hogy a gyerekek saját értelmezésükben alkossák meg a bibliai képet, miközben az ünnep szellemiségét és az alkotás örömét is átélhetik. "Nagyon szeretek rajzolni és a háromkirályokat rajzoltam le. Már öt éves korom óta rajzolok és nagyon szeretem a rajzolásnak a világát. Azért jelentkeztem a versenyre, mert meg szeretném nyerni, nagy kihívásnak gondoltam" - mondta Takács Bíborka, az Egry József Általános Iskola tanulója.

Bíborka álma teljesült, mert nyert: a 3.-4. osztályosok korosztályában a harmadik helyezést érte el - derült ki a megnyitót követő díjkiosztón. Rajztáblák, filctollak és ceruzák kerültek a gyerekekhez, hogy továbbfejleszthessék tehetségüket. A zsűrinek nehéz dolga volt: a kiemelkedő művek közül a legjobbakat kiválasztani nem volt egyszerű.

Keszthely polgármestere, Tóth Gergely méltatta a verseny színvonalát, valamint a témaválasztást is: "Ők nem attól voltak csak bölcsek, hogy tanult csillagászok voltak, vagy ki tudták következtetni, hogy merre megy a betlehemi csillag - hanem attól, hogy vették a fáradtságot, elmentek és azt köszöntötték, aki leszületett a világba bölcsességként. A gyerekek azt gondolom, hogy érzik ezt a dolgot és nagyon szép, kifejező rajzok vannak. Úgyhogy nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy kiosztottunk 12 díjat. Köszönöm még egyszer a központ munkatársainak, hogy ezt megszervezték."

Jakabfi László, a Keszthelyi Család- és Gyermekjóléti Központ intézményvezetője szerint az idei rajzverseny különlegessége abban rejlett, hogy szűkített kategóriákban vártak pályamunkákat. Így a zsűrinek is könnyebb dolga volt és a kiállítás is átláthatóbb lett. Hozzátette: "Ebben az évben a háromkirályokat választottuk a karácsonyi rajzverseny témájának. Az volt a cél, hogy minél több gyereket papírlap elé ültethessünk és rajzolhassanak magáért a rajzolás öröméért és azért, hogy minél jobban megmutathassák magukat a város előtt, díjakat is nyerhessenek ezáltal. Ugyanakkor a cél az az volt, hogy minél többet és minél jobbakat rajzoljanak."

Az értékelés szempontjai között szerepelt az eredetiség, a téma megértése és a kivitelezés minősége is. A központ tervezi, hogy jövőre is megszervezi a versenyt. 

Tüskés Balázs - Keszthelyi Televízió

| 2023. dec. 16. szombat 10:49 | Keszthely
január végéig láthatóak a Család és Gyermekjóléti pályázat által meghirdetett rajzversenyre érkező alkotá
| 2022. dec. 16. péntek 15:31 | Keszthely
Több, mint százkilencven rajz érkezett a gyerekektől a Család és Gyermekjóléti Központ pályázatára.
| 2021. dec. 20. hétfő 21:30 | Keszthely
“Karácsonyi csodák” címmel hirdetett rajzversenyt a Keszthelyi Család- és Gyermekjóléti Központ.
| 2021. okt. 12. kedd 19:07 | Zalaszántó
Az almanap az ősz legsikeresebb programja Zalaszántón.
| 2021. szep. 21. kedd 18:17 | Keszthely
Fonalba és tollba álmodott világ címmel nyílt kiállítás a Balaton Színházban.
X. évfolyam 24. szám
Megjelenés: 2024. december 20.
00:00
Képújság
06:00
Göcsej Filmfesztivál
06:52
Göcsej Filmfesztivál
06:56
Savaria Filmfesztivál
07:49
Göcsej Filmfesztivál
08:00
08:30
Határtalan
09:00
Göcsej Filmfesztivál
09:52
Göcsej Filmfesztivál
09:56
Savaria Filmfesztivál
10:49
Göcsej Filmfesztivál
Cím:
8360 Keszthely, Kossuth L. u. 45.
Telefon: 06 83 / 320 200
Mobil: 06 30 / 427 7341
 
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk számodra.