Fél 12-kor startoltak el a hajók szombaton a Keszthelyi-öbölben. 31 hajón 95 vitorlázó teljesítette a háromszög pályát, amit a versenybírák határoztak meg, erre volt ugyanis igény. A szezonzáró megmérettetés a Balaton nyugati-medencéjében az év utolsó versenye, melyre az ország minden területéről érkeztek hajósok. Élsportoló is teljesítette a távot, invitálásra érkezett baráti társasággal.
„Egész életemben vitorláztam. Élsportszinten vitorláztam, 2015-ben kvalifikáltam magam az olimpiára, de aztán végül nem én mentem az olimpiára. Azóta többszemélyes csapatban vitorlázom. Talán a legnagyobb eredményünk tavaly a Star Sellers Shell világbajnokságon világbajnok csapat része lehettem.” - mondta el Tomai Balázs.
A Kulcs Kupa minden évben a Keszthelyi Túravitorlás Club szezonzárója, hagyományosan november utolsó szombatján rendezik. Az abszolút utolsó hajó kapja meg mindig a vándorkulcsot, jelképesen ő zárja a szezon kapuját. Bármilyen hajóval lehetett ezúttal is indulni, több osztályban. A sportolók jó szezont zártak, számos megmérettetésen vehettek részt idén.
„Fantasztikus, rengeteg országos rendezvényünk volt. Úgy fogalmazott a Faresz a szövetségben, hogy a KTC felkerült idén a vitorlázó térképre.” - ismertette Gárdos Péter a KTC elnöke.
A Kulcs Kupának jótékonysági szerepe is van, a közösségi összefogásról is szól. Minden résztvevő a nevezési díjából 2000 forintot ajánlott fel a KTC adományprogramjára, mely ebben az évben december 15-én lesz a Fő téren. Ezúttal is rászoruló családoknak gyűjtenek, különböző programokkal készülnek advent harmadik vasárnapján.
Lendvai Bianka - Keszthelyi TV