A közlekedésbiztonsággal kapcsolatban is tettek fel kérdéseket. Egyebek között felmerült, hogy több gyalogos járőrre, okoszebrára és térfigyelőkamerára lenne szükség. A rendőrség képviselői köszönettel vették a felvetéseket, elhangzott, humánerőforrás és a szükséges anyagi források figyelembevételével tudnak intézkedni. Felhívták viszont a figyelmet a forgalmirend változásokra. A Szociális Bizottság felé is indítványoztak kérdést, hogy hasson a különböző klubok összefogására.
„Amik eddig működtek, azokat szeretnénk tovább működtetni és arra törekszünk, hogy most megnézzük az önkormányzat kiadható ingatlanjait, ami nem lakáscélú, hogy hol vannak azok az akadálymentes, akár kerekesszékeseknek is megfelelő, igénybevehető helyek, ahol el tudjuk helyezni a klubba járókat.” - mondta el Klaczné Tar Ibolya az Egészségügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Bizottság elnöke.
Csapadékvíz-elvezetéssel, köztéri szemetesekkel és parkolási problémákkal is fordultak a városvezetőkhöz. Ezek például a Csány László utca környékét érintik.
Válaszként elhangzott, a szemetesek kihelyezése nagyon sokba kerül, ezért türelmet kérnek a lakóktól.
„Laczkó Mária ügyvezetőasszonytól most már megkaptam a tájékoztatást, hogy egy darab kuka kihelyezése olyan százezres tétel. Sajnos a városnak az előzőekben nem volt erre megfelelő forrása vagy erre nem költött elegendő forrást. De mindenképpen ez terveink és ígéreteink között is szerepel, hogy a belvárost kicsit felkukásítjuk.” - foagalmazott Barna Dániel önkormányzati képviselő.
Szó esett arról is, hogy több buszjáratra lenne szükség a két nagyobb bevásárlócentrumhoz, illetve a Szent Mihály temetőhöz is kellene járat. Felmerült a Helikon park felújításának befejezése is kérdésként, a városvezetők elmondták, hogy ez jövő nyárig mindenképpen megvalósul. Volt olyan is, aki Mikulásnak öltözve érkezett a közmeghallgatásra. Ő kistérségi szinten gondolkodva egy kilátó építését javasolta Alsópáhokra, ahonnan belátható lenne Keszthely is. Úgy véli, turisztikai szempontból nagy látványosság lenne. Szántó András ígéretet tett, hogy felveti a kérdést Czigány Sándor polgármesternek. Az eseményen elhangzott, a korábban, írásban benyújtott kérdésekre a következő időszakban ugyancsak írásban fognak válaszolni.
Lendvai Bianka - Keszthelyi TV