Svastics Attila gyerekkora óta vitorlázik, és mára már számos versenyen kipróbálta magát. A hajózás iránti szenvedélye egy keszthelyi táborban kezdődött, ahová később rendszeresen visszajárt. Amikor megkérdezték, hogy ki szeretne versenyezni, az elsők között jelentkezett. Legnagyobb álma, hogy az olimpián is rajtvonalhoz állhasson. Legutóbb a cannes-i finn dingi Európa-bajnokságon ült hajóba, ahol junior aranyérmes lett.
„Maga a verseny és a körülményei egészen egyediek voltak, nekünk szokatlanok, mivel nagyon messze volt, Franciaországban volt. A kijutás viszonylag könnyen ment szerencsére, nem voltak nagyobb fennakadások. Maga a helyszín nagyon szép volt, nagyon gyönyörű. Vitorlázás szempontjából egy nagyon trükkös környezetben kellett versenyeznünk, így volt pár meglepetés, de szerencsére nagyon jól sikerült elkapni a ritmust, főleg a verseny közepe-vége felé már.” - tájékoztatott Svastics Attila, junior Európa-bajnok vitorlázó.
Az idei versenyszezon véget ért, Attila hajója is már a hangárban pihen. A finn dingi az 1900-as évek közepe óta olimpiai hajóosztály, a következő ötkarikás játékokon azonban már nem lehet velük versenyezni. Ezért Attila is úgy döntött, hogy a következő szezontól a 49-es osztályra vált. Ez komoly felkészülést igényel, hiszen egy lényegesen nagyobb hajóról van szó, de ezzel is szeretne majd válogatókra járni és komolyabb nemzetközi sikereket elérni. Attila eredményeire méltán büszke a Keszthelyi Yacht Club is.
„Azt tudni kell, hogy az ő családja ősi zalai család, még valamelyik őse zalai főispán is volt. A család gyakorlatilag az egész szünidőt itt töltötte, meg a gyerek is. Itt kezdett el vitorlázni a mi vitorlás iskolánkban, és utána szép lassan lépdelt fölfelé a tudásában is, meg a hajótípusokat is nyilván váltotta, és elért a finnig, aminek lehet, hogy most vége lesz, mert kikerült az olimpiai osztályból. Ott nagyon jó eredményei voltak, most abban gondolkodnak, hogy hajótípust váltanak, egy 49-est egy másik klubtagunkkal együtt.” - emelte ki Tompos Kálmán, a Keszthelyi Yacht Club elnöke.
A Finn Gold Cup-ot Dániában tartották szeptemberben, ezen is kiválóan szerepelt Attila. A finn hajóosztály világbajnokságának is tekinthető versenyen bronzérmes lett U23 korosztályban.
Regman Karola - Keszthelyi TV