Ajánlott hírek
Ajánlott címkék
Egyéb tartalmak
.
oldal
/
kezdőlap / Híreink / Kultúra / Gyenesdiási művészeti csoportok lepték el a színpadot
2024. okt. 22. kedd | Keszthely
Gyenesdiási művészeti csoportok lepték el a színpadot
9 év után ismét gyenesdiási művészeti egyesületek lepték el a Balaton Színház színpadát. A Gyenesdiás a Színpadon rendezvényen néptáncosok, énekesek, népi hangszeresek és színjátszók is megmutatták tehetségüket. A program célja, hogy bemutathassák azt a nagy kincset, ami a nagyközség civil életét jellemzi.

Sármelléki táncokkal vette kezdetét a műsor. A Gyenes Néptánc Együttes, valamint az utánpótlás csoportok mutatták be koreográfiáikat. A fellépők hónapok óta készültek a bemutatóra, nagy örömmel vették, hogy ismét ezen a színpadon állhatnak. Egyéni és páros produkciók is voltak. Imre Máté pákozdi üveges táncával kápráztatta el a közönséget, majd felcsíki, valamint mezőmadarasi táncokat is láthatott a publikum. 

A nem régiben újraalakult MűvészBejáró Diákszínpad a Tükörkép című darabot adta elő. 

„Erre körülbelül fél évig tartott a próbafolyamat és erről mentünk is egy versenyre, ahol különdíjat és ezüstdíjat is hoztunk el. Hogy miről szól? A fiataloknak a kinézetéről, meg hogy elfogadják magukat. Igazából ez a lényege.” - mondta el Ferenczi-Nagy Bátor, az egyesület tagja.

Énekszóból sem volt hiány. A Gyenesdiási Népdalkör, Miklós Rozália, valamint a Gyenesdiási Hármas+Kettő is dalolt a színpadon. A Gyenesdiási Dalárda Betyárlegendájának egy részletét adta elő. Köszöntőjében Gál Lajos polgármester a magyar hagyományok fontosságát, közösségteremtő erejét hangsúlyozta. 

„Ha végigpillantunk a bemutatkozó együttesek névsorán, ha számba vesszük a fellépők népes táborát, eredményeit, láthatjuk, fiatalok és idősebbek, iskolás lányok és fiúk különbözőségükben is egységet adnak. A közös nyelven, az ének és tánc nyelvén értve és megszólalva egy csapásra igazi közösséget alkotnak."

A polgármester köszönetet mondott a program korábbi szervezőjének, Hársfalvi Györgynek is. A Gyenesdiás a Színpadon című rendezvényt először 2003-ban rendezték meg. Az ötletgazdák korábbi művészeti csoportvezetők voltak, mint Fodor Iván vagy Balogh László. A Gyenesdiási Köz-Kultúra Alapítvány úgy vélte, hogy idén is megszervezi a találkozót. A kulturális élet nagyon fontos a nagyközségben, ezt másoknak is szeretnék megmutatni. 

„Nagyon fontos szerintem az egész közösségnek. Ebben nagyon partner minden művészeti csoportvezető, minden tag. Partnereink a művelődési ház vezetői, dolgozói. Mindenki azon dolgozik, hogy minél színesebb programokat tudjunk kínálni Gyenesdiáson és a környéken.” - ismertette Dongó Árpád István a Gyenesdiási Köz-Kultúra Alapítvány elnöke.

A színes műsor a közönség tetszését is elnyerte. A szervezők célja, hogy kétévente megrendezhessék ezt a programot. 

Lendvai Bianka - Keszthelyi TV

| 2018. már. 21. szerda 17:02 | Gyenesdiás
Egy helyi népfőiskola lehetőségét is leírja a Gyenesdiási Köz-Kultúra Alapítvány most bemutatott kiadvány
00:00
Képújság
06:00
Hargita TV
06:21
06:23
Kukkantó
06:46
Savaria Filmfesztivál
07:00
Híradó
07:45
Balasport 2024
08:15
Diagnózis
08:54
Savaria Filmfesztivál
09:00
Hargita TV
Cím:
8360 Keszthely, Kossuth L. u. 45.
Telefon: 06 83 / 320 200
Mobil: 06 30 / 427 7341
 
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk számodra.