Ajánlott hírek
Ajánlott címkék
Egyéb tartalmak
.
oldal
/
kezdőlap / Híreink / Színes / Élményvitorlázás a KTC-ben
2024. okt. 8. kedd | Keszthely
Élményvitorlázás a KTC-ben
SOS gyermekfalvakban élő gyerekek látogattak Keszthelyre. A fiatalok az idén négy napot töltöttek a Balaton-parti városban, ebbe számos program belefért. A legnagyobb érdeklődésre a vitorlázás tartott számot, a fiatalok kishajókon próbálhatták ki magukat a vízen. Az üdülés a Kiwi Drop Sportegyesületnek és a Keszthelyi Túravitorlás Clubnak köszönhetően valósult meg.

Kiváló vitorlázó időben szállhattak vízre a gyerekek Keszthelyen. Az SOS gyermekfalvakban élő fiataloknak hatalmas élmény volt ez a program, hiszen a résztvevők többsége még soha nem járt a Balatonon. Tavaly már vendégeskedtek Keszthelyen nehéz helyzetben lévő gyerekek, ők akkor egy napot töltöttek itt. Az idén négy naposra tervezték a látogatást, ebben több cég és szervezet volt a szervezők segítségére.

„Gárdos Péter barátom keresett meg, hogy tudunk-e segíteni abban, hogy a fiatalok számára a MATE-nak a Pethe Ferenc Kollégiumában szállást tudunk-e biztosítani ebben az idősávban. Mivel a MATE-n mi két dolgot nagyon fontosnak tartunk, az egyik az az, hogy jót tenni szeretünk, tehát alapvetően a jót tenni jó alapelv az azért működik, a másik pedig az esélyegyenlőség.” - mondta Dr. Lukács Gábor, a MATE Pethe Ferenc Kollégium vezetője.

Hazánkban mintegy 400 gyereknek nyújtanak biztonságos és szerető otthont az SOS Gyermekfalvak. Az ország 50 településén élnek nevelőszülők, akikhez bántalmazás, elhanyagolás, a szülők szenvedélybetegsége vagy halála miatt kerülnek a gyerekek. Ezeknek a fiataloknak nagyon sokat jelent, amikor élményeket tudnak szerezni, erre jó alkalmuk volt Keszthelyen. A vitorlázás mellett hat állomásos vetélkedőt is szerveztek nekik, ahol szintén hajózáshoz kapcsolódó feladatok várták őket.

„Az SOS Gyermekfalvakban hátrányos helyzetű, nevelőotthonos, jellemzően nevelőotthonos gyerekek vannak, akik nem találkoznak, vélhetően nem találkoznak azért napi rendszerességgel a vitorlázással. Mi pedig ezt csináljuk, ebben vagyunk jók, ebben vannak kapcsolatrendszereink. Ezért találtuk azt ki, hogy egy kicsit megmutassuk nekik, és minél szélesebb körben megismerjék. amit mi csinálunk, illetve ezt a nagyszerű sportot, amit mi űzünk.” - tájékoztatott Kása Mihály, a Kiwi Drop SE elnöke.

A gyerekeknek lehetőségük volt különböző csomózási technikákat megtanulni. Több csoportra osztva járták végig az állomásokat, a túravitorlás klub tagjai pedig segítették őket a feladatok megoldásában. Megtanulták a hajó legfontosabb részeit, illetve a viharjelzés fokozatait is. Ez utóbbinak nem csak a vitorláson, hanem strandolás közben is hasznát veszik majd. A Keszthelyi Túravitorlás Club tavaly és idén is szívesen fogadta a gyerekeket.

„A vitorlázás volt az egyik alapprogram, kishajókkal tudtak gyakorolni a vízen. Hál’ Isten több keszthelyi barátom, illetve társam segítségével múzeumokat tudtak nézni, cukrászdában voltak, úgyhogy tartalmas volt nekik a 4-5 nap.” - emelte ki Gárdos Péter, a Keszthelyi Túravitorlás Club elnöke.

A szervezők minden évben más gyerekeket hoznak üdülni azért, hogy minél több fiatalnak legyen lehetősége eljutni a Balatonra. Az idén 12 gyerek vett részt a programban.

Regman Karola - Keszthelyi TV

 

| 2024. szep. 25. szerda 19:15 | Keszthely
A szervező Keszthelyi Túravitorlás Club célja, hogy minél több rangos versennyel irányítsa a figyelmet a nyugati medencére.
| 2024. aug. 21. szerda 19:15 | Keszthely
Rekordnevezés volt az István a király kupán.
| 2023. dec. 18. hétfő 16:44 | Keszthely
Fellobbant a harmadik láng a város adventi koszorúján, és számos program várta az érdeklődőket a Fő téren
| 2023. aug. 3. csütörtök 15:46 | Keszthely
Harmadik alkalommal hívtak meg budapesti újságírókat, hogy az István, a király Kupát népszerűsítsék.
| 2022. dec. 19. hétfő 16:20 | Keszthely
Advent negyedik vasárnapján a város Fő terén várták az adományozókat.
11:15
Diagnózis
11:54
Savaria Filmfesztivál
12:00
Képújság
18:00
Vajtó és a világ
18:51
Sporttárs
19:24
Hargita TV
19:43
Savaria Filmfesztivál
20:00
20:30
Határtalan
21:00
Vajtó és a világ
21:51
Sporttárs
Cím:
8360 Keszthely, Kossuth L. u. 45.
Telefon: 06 83 / 320 200
Mobil: 06 30 / 427 7341
 
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk számodra.