Ajánlott hírek
Ajánlott címkék
Egyéb tartalmak
.
oldal
/
kezdőlap / Híreink / Kultúra / Zene világnapja zeneiskola módra
2024. okt. 1. kedd | Keszthely
Zene világnapja zeneiskola módra
Kedden volt a zene világnapja, október elsején az egész világon ünneplik a muzsikát.

Keszthelyen a Festetics György Zeneiskola vonószenekara, szaxofonegyüttese, valamint a két évvel ezelőtt indult magánének tanszakosai léptek fel a város több pontján. Nagy népszerűségnek örvendett a Fő téren tartott mikrokoncertjük, melyen ismert dalok átiratait hallhatta az utca embere a hangszeresektől, az énekesektől hazai előadók közkedvelt slágerei csendültek fel. Kisebb tömeg gyűlt össze, hogy meghallgassák a fiatalokat, sőt még a gimnazistáknak is megengedték, hogy az osztálytermek ablakaiból kísérjék figyelemmel a produkciókat. A zeneiskolások a helyi általános iskolákban, valamint az autóbusz-pályaudvaron is megörvendeztették a közönséget.

„Azt gondolom, hogy ez az egyik legszebb dolog, a zenét ünnepelni. Ugye 1975 óta hivatalosan is október 1-jén ünnepeljük a zene világnapját. A kezdeményezés egy Yehudi Menuhin nevű világhírű hegedűművésztől jön, aki úgy gondolta, hogy ezen a napon szóljon mindenütt a zene. Hangversenytermekben, utcán, közösségi tereken műfajtól függetlenül. Tavaly indítottuk útjára ezt a kezdeményezést, hogy a keszthelyi általános iskolásokat és a városlakókat megörvendezteti a zeneiskola egy-egy zenei produkcióval.” - mondta el Babos Lajos igazgató.

Lendvai Bianka - Keszthelyi TV

| 2026. okt. 1. csütörtök 19:15 | Keszthely
A zeneiskola örvendeztette meg az iskolásokat és a lakosságot.
| 2025. okt. 2. csütörtök 19:15 | Keszthely
Az est során többek között Mozart és Händel világhírű művei is felcsendültek.
| 2020. okt. 2. péntek 16:37 | Keszthely
Az esemény egybeesett az Idősek Világnapjával, amivel a Szépkorúak Hete indult el.
| 2026. okt. 15. csütörtök 19:15 | Keszthely
A program a Pergine Valsugana küldöttség látogatásának egyik állomása volt.
| 2026. máj. 22. péntek 19:15 | Keszthely
A szülők és a gyermekek betekinthettek a hangszeres órákra, emellett kipróbálhatták a különböző hangszereket is.
07:00
Híradó
07:15
Savaria Filmfesztivál
08:36
Hargita Tv
09:00
Keszthelyi Iránytű
09:17
Zalai krónika
09:32
Göcsej Filmfesztivál
10:00
Híradó
10:15
Savaria Filmfesztivál
11:36
Hargita Tv
12:00
Képújság
18:00
Balatoni Krónika Archívum
 
Cím:
8360 Keszthely, Kossuth L. u. 45.
Telefon: 06 83 / 320 200
Mobil: 06 30 / 427 7341
A Keszthelyi Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.
 
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk számodra.