Aki Balatongyörökre látogat, annak mindenképpen látnia kell a Szépkilátóról elé táruló panorámát. Az épített kilátókkal ellentétben meg sem kell másznunk ahhoz, hogy a Balaton, a Tapolcai-medence tanúhegyeinek és a Szigligeti öbölnek a festői szépségében gyönyörködhessünk. De már a szépsége mellett a magával hordozott földtörténeti értékeivel is megismerkedhet az ott körbetekintő látogató.
„Egy nagyon érdekes pont a Szép kilátó, hiszen az innen feltáruló panoráma nagyon sok költőt és írót is megihletett. Most viszont geológiailag mutatjuk be ezeken a táblákon keresztül az innét látható tájképet. Bízom benne, hogy nagyon sokan ismerik meg ezeknek a hegyeknek a keletkezését ezekből a táblákból.” - nyilatkozta Bíró Róbert, Balatongyörök polgármestere.
A táblák átadásakor Németh Károly, a Soproni Földfizikai és Űrtudományi Intézet tudományos főmunkatársa kifejtette, hogy a Geológiai Tudományok Nemzetközi Uniója azon jelenségeknek adja ezt a nemzetközi, rangos elismerést, melyek a legnagyobb tudományos értéket képviselik: a világ legjobb példái a földtani jelenségek és folyamatok bemutatásának. Ezen elismerésre 55 ország 164 pályázattal versengett.
„Látjuk ott mögöttünk a Badacsonyt, vagy a Szigligeti dobokat, mindegyik kúpszerű morfológiai jelleget mutat. Természetesen mi azt gondoljuk, hogy azok az eredeti vulkánformák, de igazából nem azok. Azok már egy erózión átment, és átesett vulkánformák, egy kipreparálódott, vulkáni tönk, egy egykori vulkánnak a belsejét jelenti, ezért ez egy nagyon különleges hely. Nagyon kevés ilyen különleges hely van egyébként a világon, ahol egyébként ilyen nagyon látványosan lehet látni.”
Kordély Barnabás, a Balatonfelvidéki Nemzeti Park Geopark Csoport vezetője elmondta, hogy a Szépkilátóról látható táj nem csak hogy a Balatonfelvidéki Nemzeti Park, hanem a nemzetközileg elismert, Bakony-Balaton UNESCO Geoparknak is a része. Elárulta, ő személyesen, éveken át harcolt azért, hogy a táblákon keresztül ezt az információt a nagyközönség elé tárhassa.
„A geoparkok egyik fontos ismérve az a tudományos, és ismeretterjesztés, illetve mindannak a földtudományi örökségnek a láthatóvá tétele és a megismertetése, mégpedig közérthető nyelven történő megismertetése amellyel egy picikét egy más módon közelebb kerülhet hozzánk mindaz a szépség, az a tájképi érték, amely erről a pontról látható, és azt gondolom, hogy ezeknek a tábláknak a megalkotásával és kihelyezésével egy nagyon régi tartozásunkat törlesztettük.”
A Szépkilátón évente hozzávetőlegesen 3-400.000 ember fordul meg, akik most már nem csak láthatják, hanem olvashatják is, milyen földtani örökséget csodálhatnak meg éppen.
Pelikán Péter - Keszthelyi TV