A Holló kezdte a fellépők sorát a Fülesbagoly tehetségkutatón. Az együttes úgynevezett grunge pop zenét játszik, amelynek gyökerei az amerikai underground mozgalomban keresendők. A fiatalok a ’90-es évek hangulatát hozzák vissza a dalaikban, amelyeknek zenéit és szövegeit is ők írják. A Hollónak már számos fellépése volt, és nemrég videoklippel is jelentkeztek a rajongóknak. A zenekar azonban még mindig nagyon fiatal, így minden bemutatkozási lehetőséget megragadnak.
„Ez egy tök nagy lehetőség nekünk, hogy ide jöhettünk a Fülesbagolyra, mert ez egy kezdő zenekar, ami azt jelenti, hogy másfél éve működik. A másfél évnek az első részében még csak összepróbáltuk a dolgokat. A Holló zenekart az hívta életre, hogy én dalszerző előadóként már több éve aktív vagyok. Volt előtt egy csomó más stílusú zenekarom, de egy idő után rájöttem, hogy a saját dalaimat szeretném megcsinálni, és ez a Holló.” - mondta Salgó Viktória, a Holló zenekar énekes-dalszerzője.
A Boyongó már tavaly is megmérette magát az Öröm a zene tehetségkutatón. Az együttes a magyar népzenei gyökerekből merít, saját megfogalmazásuk szerint kortárs népzenét játszanak. A tagok különböző zenei stílusokat képviselnek, ezeket ötvözik a dalaikban. Céljuk olyan muzsikát alkotni, amelyhez minden generáció kapcsolódni tud, ugyanakkor szeretnék a fiatalok figyelmét ráirányítani a magyar népzenei hagyományok sokszínűségére. Fontos számukra a zenei változatosság is.
„Nem fogunk végigjátszani egy számot négynegyedben, ugyanabban a tempóban, ugyanazzal a hangszereléssel. Én megunok egy ilyen számot 25 másodperc után. Viszonylag bonyolultabb dalokat hoztunk, vannak ennél egyszerűbbek is, de minden számban váltunk ritmust. Az az érdekes, hogy azt mondták, hogy nem tudják lereagálni a népek, de le tudják reagálni a népek. Nagyon érdekes ízt ad szerintem hozzá, és változatossá teszi, és én ezt hiányolom nagyon sokat az ilyen zenéből, hogy van egy jó alap, de nincs benne változás.” - emelte ki Nedvig Boldizsár Álmos, a Boyongó zenekarvezetője.
A Boyongó tarolt a keszthelyi döntőn, hiszen nem csak az első helyet sikerült megszerezniük, hanem elnyerték Keszthely Város Zenei Díját is. A Fülesbagoly tehetségkutató nem csak bemutatkozási lehetőséget kínál, hanem hatalmas lökést adhat egy-egy zenekarnak, hiszen fesztivál fellépéseket, lemezkiadási és videoklip készítési lehetőséget, illetve képzéseket nyerhetnek a legtehetségesebbek. Keszthelyen immár második alkalommal szervezték meg a programot.
„Az Öröm a zene tehetségkutató sorozatnak része a Fülesbagoly tehetségkutató. Ezek a tehetségkutatók minden megyében megmutatkoznak, így Zala megyében is szükség volt egy ilyen versenyre. Amikor azon gondolkodtunk, hogy milyen szuper lenne itt a vármegyében egy tehetségkutatót csinálni, akkor rögtön az ugrott be, hogy akkor legyen már Balaton-parti.” - tájékoztatott Nagy Szabolcs, a Fülesbagoly Alapítvány kuratóriumi elnöke.
A zsűriben helyet foglalt Andrásik Remo, a Hangszeresek Szövetségének főtitkára, Dominik Zsolt, a Petőfi Rádió főszerkesztője, F. Tóth Benedek, az Index főszerkesztő-helyettese és Warnusz Zsuzsa Artisjus-díjas zenepedagógus.
Regman Karola - Keszthelyi TV