Ajánlott hírek
Ajánlott címkék
Egyéb tartalmak
.
oldal
/
kezdőlap / Híreink / Közélet / KeszthelyFest: ezrek szórakoztak Keszthelyen
2024. júl. 8. hétfő | Keszthelly
KeszthelyFest: ezrek szórakoztak Keszthelyen
Nagy sikere volt az idei KeszthelyFestnek. Három napon át vonzott tömegeket a Nyugat-Balaton legnagyobb fesztiválja. A megújult Fő téri színpadon négy nagykoncert is volt. A Goldmark Károly Művelődési Központ kulturális kísérőprogramokat szervezett. A KeszthelyFest turisztikai és városmarketing szempontból is kiemelt jelentőséggel bír.

Idén is hatalmas tömegeket vonzott a KeszthelyFest. A kezdőnapon a fiataloké volt a főszerep. T. Danny, azaz Telegdy Dániel Márton adott nagykoncertet. 

„T.Danny-re mindenképpen el akartam jönni, mert igazából ahol szoktak lenni, igazából oda én nem jutok el soha, és én egyébként szoktam írni dalszövegeket is, és ezt miatta kezdtem el” - nyilatkozta Szeibert Lehel László.

T.Danny mindig nagy szeretettel érkezik a Balaton fővárosába, ahova karrierje kezdete óta minden évben visszatér. A Balaton-part után most a Fő téren lépett fel zenekarával: „Mivel hogy mi zenekarral járunk fellépni, azért egészen máshogy néz ki az év. Egészen máshogy néznek ki a bulik is. De a közönségen jó látni, hogy ők ugyanolyanok maradtak éselképesztően hangosak és elképesztően jó, úgyhogy köszönjük szépen Keszthely!”

Olasz-magyar találkozások színtere volt a Pethő-ház udvara. Harmadik alkalommal hozták el Itáliát a KeszthelyFestre. Tavaly Toscana volt a program hívószava, idén pedig Velence volt a fókuszban. A muzsika mellet neves hazai egyetemek munkatársai készültek könnyed, nyári előadásokkal és kvíz is volt. 

„Összeköt minket az olaszosság, az olasz kultúra, a nyelv iránti szeretet és ez az udvar abszolút alkalmas volt rá. Ez a KeszthelyFest keretin belül azt hiszem megtalálta a helyét” - vélekedett dr. Farkis Tímea szervező, a PTE BTK Olasz Tanszékének vezetője.

A családok az Amazon Ház Látogatóközpont udvarában is találhattak maguknak programot. Kézműves játszóház, interaktív gyermekkoncert és különböző zenés programok is várták őket.

„A médiában láttuk, hogy nagyon színvonalas rendezvények lesznek és mivel van két gyermekünk, ez nekik való rendezvény. Idáig nem is csalódtunk, nagyon jól érezzük magunkat” - nyilatkozta az Amazon udvarán Zsankó Zoltán. 

A rájuk jellemző életigenlő, vidám muzsikával szórakoztatta a közönséget az Ocho Macho. A 20 éves jubileumát tavaly ünneplő Kőszegen alakult együttes zenéjében a reggie, a latin ritmusok, a ska és a punk elemek keverednek. A zenészek imádják élni az életüket és ezt az érzést akarták átadni a KeszthelyFest közönségének is. 

Kirchknopf Gergő, az Ocho Macho frontembere: „Nagyon szeretjük azt, amikor az emberek a koncertünk alatt felszabadulttá válnak és elfelejtik a mindennapi gondjaikat, a nyomást, a mindenféle szirszart és tényleg megengedik maguknak, hogy jól érezzék magukat és ez effektíve nem is kerül olyan összegbe, ami kifizethetetlen.”

Vasárnap este hét órától a Bikinié volt a nagyszínpad a KeszthelyFesten. A zenekar tavaly nagyszabású koncerttel ünnepelte fennállásának 40. évfordulóját. A Balaton-parti városba a legismertebb slágereiket hozták el. 

„Elöl tiszta tinédzserek álltak, és olyan dalokat énekeltek, amelyek 30 évvel ezelőtt íródtak, amikor ők még meg sem születtek, és megtalálják benne a saját mondanivalójukat, a saját szellemiségüket, és ez nagyon-nagyon jó dolog” - mondta D. Nagy Lajos, a Bikini énekese.

A három napos fesztivál koncertjeinek sorát a Neoton Família sztárjai zárták. Keszthely belvárosa zsúfolásig telt, ezen a programon is minden korosztály képviseltette magát. A fergeteges koncerten a legnagyobb slágerek szólaltak meg.

Csepregi Éva, a Neoton Família Sztárjai énekese: „Mindenféle variációk voltak, a végén tulajdonképpen egy Best of Neoton-t hoztunk, úgyhogy tulajdonképpen a legnagyobb slágerek, és egy-két kiegészítővel, ami nem annyira ismert, de fontos volt nekünk, mondjuk az Egyszer megértelek. Ez a másfél óra, ez a slágereké.”     

A KeszthelyFest három napja az idén is tömegeket vonzott. Nem csak a helyiek, hanem nagyon sok turista is kíváncsi volt a programokra.  

Pelikán Péter, Hársfalvi Ákos, Regman Karola - Keszthelyi TV

| 2024. dec. 5. csütörtök 19:15 | Keszthely
Már lehet vásárolni a Keszthelyfestes repoharakból a Tourinform irodában.
| 2024. júl. 4. csütörtök 19:15 | Keszthely
A város és egyben a térség legnagyobb szabású fesztiváljára több ezer vendéget várnak.
| 2024. jún. 26. szerda 19:15 | Keszthely
Több helyszínen lesznek a programok.
| 2024. jún. 6. csütörtök 19:15 | Keszthely
Újraélesztik a Street Festivált. 3 millió forintot biztosít az önkormányzat a programra.
| 2024. feb. 16. péntek 19:15 | Keszthely
Minden korosztályra gondoltak a szervezők, a zenés előadásokon túl kultúr- és gasztroudvart is terveznek.
X. évfolyam 24. szám
Megjelenés: 2024. december 20.
12:00
Képújság
18:00
18:30
19:00
Természetvédelem határok nélkül
19:25
Göcsej Filmfesztivál
20:00
Ludovika TV
21:00
21:30
Cím:
8360 Keszthely, Kossuth L. u. 45.
Telefon: 06 83 / 320 200
Mobil: 06 30 / 427 7341
 
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk számodra.