Ajánlott hírek
Ajánlott címkék
Egyéb tartalmak
.
oldal
/
kezdőlap / Híreink / Kultúra / Rózsák bűvöletében
2024. jún. 17. hétfő | Keszthely
Rózsák bűvöletében
Rózsaünnep – rózsákról, úgy ahogy eddig még sohasem – ezzel a címmel rendeztek tematikus programokat a hétvégén a Festetics-kastélyban. A Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. közreműködésével szervezett országos esemény keszthelyi állomásán többek között szakmai vezetésen vehettek részt a látogatók a Pálmaházban és Hintómúzeumban.

A hétvégén a rózsáké volt a főszerep az ország kastélyaiban és váraiban. A magyar-török kulturális évad keretében megrendezett Rózsaünnepen tematikus sétákon, előadásokon ismerkedhettek meg a látogatók a különböző intézmények kiállítási anyagaival. 

A Festetics-kastély szerteágazóan és kreatívan fogadta a rózsa tematikával járó kihívásokat. A lovaskultúránkban a honfoglalástól kezdve egészen napjainkig megtalálható a rózsa. Ezt mutatták be a Hintómúzeumban 


„A magyar lovaskultúra az olyan színes és széleskörű, hogy erre is lehetőséget ad, itt is a betekintésbe. Ugyanis itt is végigkísérte igazából a honfoglalásunktól napjainkig a rózsa a különböző eszközökön, a különböző hintókon, kocsikon, öltözeteken ez a motívum, mint ahogy az ember életét is ez végig kísérte.” - nyilatkozta Varga Zoltán, a Festetics kastélymúzeum múzeumi menedzsere.

A kiállítási tárgyak között megcsodálható volt egy honfoglalás kori, egy eredeti reneszánsz kori, valamint egy napjainkból származó lószerszám is, amelyeken megtalálható a rózsa motívum.  Varga Zoltán múzeumi menedzser szerint ezek a különleges alkalmak jó lehetőséget adnak arra, hogy más szemszögből tudják bemutatni az intézmény kiállítási anyagát.

A Pálmaházban és madárparkban „Minden, ami rózsa" elnevezésű tematikus tárlatvezetéssel készültek a hétvégi programsorozatra. Voltak, akik a kifejezetten e program miatt jöttek Keszthelyre. 

„Tapolcáról jöttem és az interneten találtam rá erre az ünnepre és hát érdeklődve várok, mert habár tapolcai vagyok még nem jártam itt a Pálma-házban, de érdekelnek a növények meg a rózsa maga is érdekel.” - mesélte Dósa Rozália.

 A klasszikus értelemben vett rózsákon kívül ilyen elnevezésű egyéb növényeket ismerhettek meg a látogatók. Ilyenek voltak például a kövirózsák, amik bár pozsgások, a leveleik elrendeződése miatt kapták ezt a nevet, de a közönség megtekinthette a sivatagi-, a sétány- vagy éppen a hawaii rózsát. Utóbbi érdekessége, hogy  nem őshomos a Csendes-óceáni szigetcsoporton és nem is tartozik a névadó növénynemzettséghez.

 

Pelikán Péter - Keszthelyi TV

| 2025. máj. 15. csütörtök 19:15 | Keszthely
A tükörteremben kiállított étkészlet további darabjai tűntek fel egy bécsi aukciós ház kínálatában, most már visszakerültek az eredeti helyükre.
| 2025. máj. 14. szerda 19:15 | Keszthely
Idén május 10-én volt az Emlékhelyek napja. Néhány év kihagyás után idén ismét csatlakozott a keszthelyi Majormúzeum az országos programsorozathoz.
| 2024. szep. 10. kedd 19:15 | Keszthely
A szépségverseny neve, a Concours d’Elegance egy francia eredetű kifejezés, amely magyarul az “elegancia versenyét” jelenti.
| 2024. júl. 17. szerda 19:15 | Keszthely
Kiállítás és élőzenés mozi várja a látogatókat Festetics-kastélyban.
| 2024. jan. 30. kedd 16:07 | Keszthely
Nyílt napot tartottak a Helikon Kastélymúzeum Történelmi Játszóházában.
XI. Évfolyam 9. Szám
Megjelenés: 2025. május 16.
00:00
Képújság
06:00
Sporttárs
06:32
Zalai krónika
06:47
Savaria Filmfesztivál
07:00
Híradó
09:00
Sporttárs
09:32
Zalai krónika
09:47
Savaria Filmfesztivál
10:00
Híradó
Cím:
8360 Keszthely, Kossuth L. u. 45.
Telefon: 06 83 / 320 200
Mobil: 06 30 / 427 7341
A Keszthelyi Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.
 
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk számodra.