Ajánlott hírek
Ajánlott címkék
Egyéb tartalmak
.
oldal
/
kezdőlap / Híreink / Kultúra / Idén is megnyílt a Város Művésze pályázat
2023. már. 29. szerda | Keszthely
Idén is megnyílt a Város Művésze pályázat
Ikonok és Múzsák atelier címmel hirdette meg a második Város Művésze pályázatot a Balatoni Múzeum. A tavalyi projekt is nagy sikert aratott, az idén azonban több újdonsággal is szolgálnak az érdeklődőknek. A közönségtalálkozók mellett szeretnék jobban bevonni a fiatalokat, így számos középiskolai program is lesz.

2022-ben Mohácsi Balázs költő és Schuller Mária textilművész egy hónapon keresztül vettek részt Keszthely életében. Ez idő alatt csaknem 20 alkalommal találkoztak a közönséggel különböző programok keretében. Emellett azonban a város rendezvényein is megjelentek. Az átélt élmények hatására létrehoztak egy közös alkotást. Az idén ismét meghirdetik a pályázatot, ezúttal is két művészt választ majd ki a szakmai zsűri.

„A nyilvános közönségtalálkozókra egy kiállítással készülünk. Ez egy installáció keretein belül fog megvalósulni, tehát amennyiben nem vizuális művész a kiválasztott alkotó, akkor is én segítek neki, hogy  egy vizuális ingerekre ható, érdekes, látványos dolgot hozzunk létre, amin keresztül megismerhetjük az adott művész munkáit, illetve akár az életútját is. Ezekkel ne csak információt gyűjtsön a néző, hanem az érzelmeire is hatást tudunk gyakorolni.” - tájékoztatott Hermán Alíz képzőművész, a Város Művésze projekt szakmai vezetője.

A két művész május hónapban tartózkodik Keszthelyen. Ez idő alatt két workshopot is szerveznek, ahol az érdeklődők nem csak láthatják az alkotási folyamatot, hanem be is kapcsolódhatnak abba. Emellett a keszthelyi középiskolákban, és a hévízi Bibó István Gimnáziumban hét eseményt tartanak. A cél az, hogy a fiatalokhoz közelebb hozzák a művészetet, és ledöntsék az ezzel kapcsolatos tabukat. Az idén a képzőművészetre helyezik a hangsúlyt a szervezők.

„Kicsit a művészet fele szeretnénk ezzel elmozdulni, hiszen tavaly az irodalmi vonal volt erősebb. Szeretnénk azt, hogy idén ez májusban valósuljon meg, ugye tavaly novemberben volt. Csökkentettük a közönségtalálkozók, események számát, hiszen nagyon sok volt, nagyon le volt terhelve a közönség, és így nem tudta kiválasztani, hogy éppen hova menjen. Ez egy fontosabb szempont. A másik, vagy talán az egyik legfontosabb, hogy a két kiválasztott művész közül szeretnénk, hogy az egyik határon túlról érkezzen hozzánk.” - emelte ki Németh Péter, a Balatoni Múzeum igazgatója.

A művészeknek szabad bejárásuk lesz a keszthelyi kulturális intézményekbe és a programokra. A projektet a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program 5 millió forinttal támogatja. A pályázatra április 16-ig lehet jelentkezni, az adatlap a Balatoni Múzeum honlapján található.        

Regman Karola - Keszthelyi TV

| 2023. jún. 1. csütörtök 16:17 | Keszthely
Gere Nóra Éva költő és Ágh Márton látványtervező egy hónapot töltöttek Keszthelyen.
| 2023. máj. 4. csütörtök 12:03 | Keszthely
Az alkotót művészetét ismerhetik meg az érdeklődők a Balatoni Múzeumban.
| 2023. máj. 3. szerda 15:51 | Keszthely
Gere Nóra költőnő és Ágh Márton látványtervező birtokolhatják idén ezt a címet.
| 2023. ápr. 20. csütörtök 14:11 | Keszthely
Májusban Gere Nóra költőnő és Ágh Márton látványtervező vendégeskedik Keszthelyen.
| 2022. nov. 3. csütörtök 16:23 | Keszthely
A két fiatal tehetség egész novemberben különböző programokon vesz részt.
00:00
Képújság
06:00
06:30
Hittel,lélekkel
06:40
Savaria Filmfesztivál
07:00
Híradó
07:15
07:45
Vajtó és a világ
08:36
Savaria Filmfesztivál
09:00
09:30
Hittel,lélekkel
Cím:
8360 Keszthely, Kossuth L. u. 45.
Telefon: 06 83 / 320 200
Mobil: 06 30 / 427 7341
 
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk számodra.