Még üresek a Csik Ferenc Tanuszoda pályái. Két hónapig zárva tartott az uszoda. 2010. óta minden évben tanév befejeztével a nyári időszakban végzik el a karbantartási munkálatokat. Az idén az érettségi vizsgák és egy sporttábor után június 30-tól nem fogadott látogatót a létesítmény. Több munkálatot is elvégeztek a 8 hét alatt.
"Ezek mind tervezett karbantartások voltak. A homokszűrők cseréjét kellett végrehajtani, 8 éves homok volt benne, hál Istennek ez össze szokott állni, keményedni ez nálunk ez nem történt meg, úgyhogy viszonylag egyszerű munkával, a munka súlyához képest elég könnyen megoldották a vállalkozók, 8 tonna homok került kicserélésre a homokszűrőkből, teljesen frissen lett feltöltve. Így szűrési minőség jelentősen javult ebben az évben."-adott tájékoztatást Csendes Antal részlegvezető.
A légtechnikai gépházban is végeztek karbantartási munkálatokat. A kis légtechnikai gép csővezeték rendszerét teljes egészében kitisztították. Az állapot felmérést követően a munkálatokat már a téli időszakban megtervezték. Jól látszik a mindkét gépházban, hogy minden munkával időben végeztek, összeszerelték és üzembiztossá tették a szűrőket, levegőztetőket. A víz tisztításához szükséges vegyszereket is beszerezték, zárt területen tárolják és rákötötték a medencék tisztítórendszerére. Csendes Antal azt is elmondta, hogy a négy 25 méteres pályát és a kis medencét szeptember harmadikától már birtokba vehetik az úszók. A tavalyi órarend szerint vehetik igénybe az oktatási intézmények az uszodát és a lakosság is a megszokott időben tud úszni.
" A Klikkel már augusztus végén megtörtént az egyeztetés az iskolai látogatásokról, igénybe vételről és változatlanul hagytuk a tavalyi órarendet. Továbbra is szolgáltatjuk a lakosság részére reggel 6 és fél 8 között az uszoda használatot, valamint 17:45-től este fél 9-ig tudja igénybe venni a lakosság."- adott tájékoztatást a használati lehetőségekkel kapcsolatban Csendes Antal.
A Csik Ferenc Tanuszoda nyitása óta kedvelt a felnőttek és gyermekek körében. Folyamatos a kihasználtsága, szívesen rendeznek egyesületek versenyeket is a keszthelyi uszodában. A belépő árak 2012. óta nem drágultak.
Hegedüs Éva - Keszthelyi Televízió