Kilenc hónap nyelvtanulás után már magyarul vezeti le a kémiafeladatot a táblánál Nicola. Az olasz diák még hazai kémiaversenyen is indult, amit majdnem meg is nyert. A dél-olaszországi fiú augusztus óta van Magyarországon. Korábban még nem tanult magyarul. Más külföldiekhez hasonlóan, nehéznek találta a magyar nyelvet.
„Nagyon nehéz, mert olaszul nincsenek olyan betűk, mint az ’ű’, ’ő’ és nagyon nehéz volt az elején, de most már megy, mert sokat tanultam és büszke vagyok magamra” - mondta Nicola Natale.
Nicola nagyon sokat utazott. Járt a fővárosban, Debrecenben és Szegeden is. Az őt befogadó keszthelyi családdal számos programon vett részt, melyek során megtapasztalta, mi a szimpatikus hazánkban.
Úgy véli: „Nagyon hazafiasak a magyarok, ez a rész nagyon tetszik Magyarországon. És nagyon tetszik az a dolog, hogy mentem körülbelül mindenhova, mert nagyon kicsi az ország nagyon könnyű utazni.”
Szijgyártó Petra, mint fogadó diák nagyon sok időt töltött együtt Nicolával. A korábbi cserekapcsolatokat látva gondolta úgy családjával, hogy jó lenne kipróbálni a programot.
„Egyrészt a nyelvtanulásban nem csak ő fejlődött, hanem nekem is és a család többi tagjának is nagyon sokat segített, másrészt a kulturális különbségekről is sokat tanultunk és az olyan sztereotípiákat is sikerült kielégítenünk, mint a konyha és az olasz temperamentum megismerése” - mondta televíziónknak a gimnazista lány.
A Vajda János Gimnázium az elmúlt 3 évben 6 diákot fogadott az AFS programban. Ez a legnagyobb cserekapcsolatokat bonyolító szervezet. Keszthelyre eddig indiai, amerikai és olasz fiatalok jöttek.
„Úgy látszik, hogy az olasz diákok nagyon szeretnek utazni, mert többnyire olasz diákok jöttek hozzánk eddig és nagyon jó tapasztalatokat tudunk mondani róluk” - nyilatkozta Vajas Ildikó, igazgatóhelyettes.
Nicola még egy hónapot fog eltölteni hazánkban. Az AFS programban várhatóan továbbra is fogadnak majd cserediákokat a gimnáziumban.
Hársfalvi Ákos - Keszthelyi TV