A keszthelyi karnevál idén felnőttkorba lép, 18 éve várják az óvodásokat, iskolásokat, egyesületeket és egyéni indulókat a belvárosba. Idén a korai húsvét miatt a farsang időszaka is rövidebb, ezért a Balatoni Borbarát Hölgyek Egyesülete február első hétvégéjére hirdette meg a programot. A hagyományoknak megfelelően a menet idén is a kastélytól indul február 3-án 14 órakor. Dévényiné Balogh Gyöngyi, az egyesület elnöke elmondta, az utolsó napig várják a jelentkezőket a felvonulásra, de már egy héttel a program előtt is szép számmal regisztráltak nevezéseket.
„Nyolc jelentkező, egyéni és csoportok, főleg csoportok jelentkeztek, köztük három óvoda, és az egyik óvoda 70 gyermekkel és 80 felnőttel fog jönni. Úgyhogy összeszámoltuk, eddig a maskarás jelentkezők száma úgy 240-250 körül van, és még van idő, úgyhogy bízunk benne, hogy népes társaság fog összejönni.” - tájékoztatott az egyesület elnöke.
Az elmúlt évekhez hasonlóan jelentkezni idén is a Tourinform irodában lehet személyesen vagy telefonon. A szervezők kiemelték, minden résztvevő jutalomban részesül, a fődíjat pedig idén is a keszthelyi és környékbeli vállalkozók ajánlották fel. A jelmezeseknek idén is bemutatkozási lehetőséget biztosítanak a Fő téri színpadon, és természetesen enni- és innivalóval is kedveskednek nekik. A programra minden érdeklődőt szeretettel várnak.
Regman Karola - Keszthelyi TV