Ajánlott hírek
Ajánlott címkék
Egyéb tartalmak
.
oldal
/
kezdőlap / Híreink / Közélet / Ötven éves a Hévízi Díszítőművészeti Szakkör
2017. nov. 7. kedd | Keszthely
Ötven éves a Hévízi Díszítőművészeti Szakkör
A hagyományokhoz híven idén is kiállításmegnyitóval kezdődött a Népművészet Hete. A Hévízi Díszítőművészeti Szakkör munkáit csodálhatták meg az érdeklődők hétfőn, de a héten még számos programmal várják a közönséget a szervezők. Ismeretterjesztő előadások, népi játékok és táncház is szerepel a repertoárban.

A hagyományokhoz híven idén is kiállításmegnyitóval kezdődött a Népművészet Hete. A Hévízi Díszítőművészeti Szakkör munkáit csodálhatták meg az érdeklődők hétfőn, de a héten még számos programmal várják a közönséget a szervezők. Ismeretterjesztő előadások, népi játékok és táncház is szerepel a repertoárban.

„Gondoltuk, hogy folyamatosan fogunk dolgozgatni, de, hogy 50 év, szinte én sem hiszem el. Nagyon boldog vagyok, hogy az asszonykáim ugyanolyan lelkesedéssel fogadtak ma is és itt is, a kiállítás megnyitásán. Ez a lendület, ez a kedves egymáshoz tartozás ez jellemezte legelőször, ahogy az alapító tag is mondta, és meg tudtuk tartani ezt.” - mondta Vértesaljai Antalné, a szakkör vezetője.

A születésnapos szakkört köszöntötte és munkásságukat méltatta Beszprémy Katalin, a Hagyományok Háza Népművészeti Módszertani Műhelyének vezetője, aki felhívta a figyelmet az élő népművészet fontosságára is. Hangsúlyozta, amellett, hogy a szakkör rendkívül magas színvonalú munkát végez, arra is figyelnek, hogy hímzéseik felöleljék a magyar nyelvterület minden tájegységét.          

„Itt a hátunk mögött bakonyi, nyugat-dunántúli, erdélyi, buzsáki, odabent gyönyörű úri hímzések láthatók a nagyteremben. Ennek egy ilyen kulturális ismeretterjesztő szerepe is van, hiszen nem csak meghímezték ezek az asszonyok ezeket a hímzéseket, hanem elmentek kirándulni azokra a helyekre, ahonnan a hímzés motívumokat felhasználták, és ez is a közösséget erősítette.” - emelte ki Beszprémy Katalin.

A Népművészet Hetében még számos programmal várják az érdeklődőket. Az óvodákban Hintalan László mozgásos népi játékokat tart a gyerekeknek, a színházban pedig a mese fontosságáról és az őszi népszokásokról is szó lesz. Vasárnap táncház zárja a programot a Goldmark Károly Művelődési Központban.                     

Regman Karola - Keszthelyi TV

| 2019. nov. 12. kedd 15:42 | Keszthely
A programsorozat péntekig tart, több rendezvénnyel is készültek a szervezők.
| 2016. nov. 16. szerda 16:17 | Keszthely
Szent Márton legendájával és karácsonyi dalokkal ismerkedhettek a keszthelyi óvodások.
| 2016. nov. 16. szerda 15:39 | Keszthely
Három keramikus kiállításával nyitották meg a Népművészet hetét Keszthelyen.
| 2025. ápr. 15. kedd 19:15 | Keszthely
Kittenberger Kálmán és Fekete István könyveit is illusztrálta Csergezán Pál, a híres állatfestő, grafikus. Rézkarcaiból nyílt kiállítás Keszthelyen.
| 2025. már. 26. szerda 19:15 | Keszthely
Esterházy János grófra és Márton Áron püspökre emlékeztek meg Keszthelyen egy kültéri kis kiállítás megnyitásával.
XI. Évfolyam 8. Szám
Megjelenés: 2025. április 25.
19:45
Balasport 2025
20:15
Hargita Tv
20:34
Természetvédelem határok nélkül
21:00
Sporttárs
21:32
Hargita Tv
21:52
Göcsej Filmfesztivál
22:00
Híradó
22:45
Balasport 2025
23:15
Hargita Tv
23:34
Természetvédelem határok nélkül
Cím:
8360 Keszthely, Kossuth L. u. 45.
Telefon: 06 83 / 320 200
Mobil: 06 30 / 427 7341
A Keszthelyi Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.
 
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk számodra.