Keszthelyen a Szent Miklós utca 14. számú 30 lakásos társasházban az idei fűtési szezonban már jelentős, 55%-os energia megtakarítás várható. Az Otthon Melege program keretében végezték el a a teljes hőszigetelést, a nyílászárók cseréjét, a fűtés korszerűsítését, és költségosztós szabályozást. A városban összesen kilenc társasház újulhatott meg az Otthon Melege program keretében, 407 millió forintból.
A program zárásaként tartott sajtótájékoztatón annak a fenntartható fejlesztésekre kiemelt hangsúlyt helyező cégnek a vezetője, amelyik a projektben lebonyolításában részt vett ,elmondta, hogy 35-57%ig /épületektől függően/ várható energia megtakarítáa. Musitz Róbert kiemelte, az érintett ingatlanok rossz állapotban voltak, hagyományos és iparosított technológiával készültek, 40-42 éves épületek. A korszerűsítéssel egy magasabb kategóriába sorolható mindegyik társasház.
A lakóközösségek összefogása nélkül nem valósulhatott volna meg a beruházás. A társasházak már 2014-ben, 8-10 hónappal korábban mint ahogy a pályázat megjelent , a felkészülést megkezdték. Példaértékű volt Varga Zoltán szerint a városvezetés erkölcsi és szakmai támogatása is. emelte ki tájékoztatójában a projekt menedszer. A felújítások során kisebb problémákat is át kellett odalni, mint pl. egy régi rosszul felújított homlokzat helyrehozatala.
A kivitelezési időszakban folyamatosak voltak az egyeztetések Mind a lakóközösség,mind pedig a város vezetése nagy odafigyeléssel kezelte a beruházásokat- mondta a város polgármester, Ruzsics Ferenc az Otthon Melege program záró tájékoztatóján.
A kilenc társasházban 203 lakást érintett a korszerűsítés. A 407 millió forintos összértékű beruházásának 47%-a támogatott.
Hegedüs Éva - Keszthelyi Televízió