Ajánlott hírek
Ajánlott címkék
Egyéb tartalmak
.
oldal
/
kezdőlap / Híreink / Közélet / Összefogás a Fenyves alléért
2017. máj. 11. csütörtök | Keszthely
Összefogás a Fenyves alléért
15 feketefenyő csemetét ültetett el a Keszthelyi Környezetvédő Egyesület a Fenyves allén. A munkában a Zöldmező és az Életfa iskola tanulói voltak a segítségükre. Az 1880 körül ültetett kettős fasor mára már pusztulóban van, több száz fa hiányzik. Az egyesület most egy pályázatnak köszönhetően pótol néhányat, de továbbra is szükség van a keszthelyiek segítségére is.

A hat kilométer hosszú, több, mint 120 éves Fenyves allét Festetics Tasziló telepíttette az 1800-as évek végén. Feltevések szerint skót származású felesége, Mary Hamilton hatására ültették el a 900 facsemetét Keszthely és Fenékpuszta között. A Keszthelyi Környezetvédő Egyesület 15 új facsemetét ültetett el kedden, ebben a Zöldmező utcai iskolások voltak a segítségükre.           

„Az osztályfőnök mondta, hogy lesz ma ilyen faültetés, és akkor pályáztunk rá, és akkor kijöttünk az iskolával. Azért is jó, mert vizsga előtt vagyunk, ez a szakmai parkgondozó.” - mondta a Zöldmező utcai iskola egyik tanulója, Takács Andrea.

Az eltelt több, mint egy évszázadban számos fenyő elpusztult, ezért volt szükség a fák pótlására. A Környezetvédő Egyesület korábban már hirdetett egy akciót a helyi lakosság számára. Ennek keretében kérték a keszthelyieket, hogy ősszel gyűjtsenek tobozokat, és a magokból neveljenek csemetéket. Ezeket a feketefenyőket egy arborétumból vásárolták, melyre a Zöldforrás pályázat 1,2 millió forintos forrása biztosított lehetőséget.

„Készült egy felmérés, geodéziai felmérés,    és most készül a meglévő fáknak a botanikai felmérése. A pályázat befejezéseként, az ünnepélyes átadáskor majd bemutatjuk azt a kiadványt is, ahol az összes tapasztalatunkat összegezzük, és azt is leírják a szakértőink, hogy a továbbiakban mi a teendő a Fenyves allénál.” - tájékoztatott Forstner Anna, a Keszthelyi Környezetvédő Egyesület elnöke.

A Zöldmező iskolából 12 diák segítette a Környezetvédő Egyesület munkáját. A gyerekek nagyon lelkesen hordták a földet és hálózták a frissen elültetett csemetéket. Krasznai Tamásné, az iskola vezetője azt mondja, a tanulók önként jelentkeztek a feladatra, ugyanis az intézményben is nagy hangsúlyt fektetnek a környezetvédelem fontosságára.

„Az iskolánk most már harmadik alkalommal nyeri el az örökös ökoiskola címet, és ezért elég sok mindent megtett a hosszú évek folyamán. Ezt most mi egy nagyon jó kezdeményezésnek tartottuk, hogy az iskola falain kívül is lássák a gyerekek azt a tevékenységet, amellyel a környezetüket védhetik és óvhatják.” - emelte ki az intézmény igazgatója.

A most elültetett 15 fa csak egy töredéke annak, amennyi a fasorról hiányzik. Éppen ezért a Környezetvédő Egyesület továbbra is kéri a lakosságot a csemeték nevelésére vagy vásárlására. Amennyiben valaki fát szeretne ültetni a fasorra, a megfelelő elhelyezés  miatt a Környezetvédő Egyesülettel veheti fel a kapcsolatot.

Regman Karola - Keszthelyi TV      

                

| 2026. okt. 5. hétfő 19:15 | Keszthely
Sétával hívta fel a figyelmet a felelős állattartásra a Bigyó Állatvédelmi Alapítvány.
| 2026. szep. 28. hétfő 19:15 | Keszthely
Közösségi összefogással pótolják a kipusztult fákat a Fenyves allén.
| 2026. szep. 23. szerda 19:15 | Keszthely
Mindenkit várnak a szervezők szombat délután.
| 2025. szep. 18. csütörtök 19:15 | Keszthely
Baráti gyaloglásra hívta szerdán az érdeklődőket a Keszthelyi Nádirigó Egyesület.
| 2025. máj. 30. péntek 19:15 | Keszthely
Nagyobb mennyiségű építési törmeléket helyeztek el a Fenyves allén. Ezzel civilek szembesültek csütörtökön.
00:00
Képújság
06:00
Kukkantó
06:22
Hargita Tv
06:28
Kvantum
07:00
Híradó
07:15
Sporttárs
07:59
Savaria Filmfesztivál
08:04
Savaria Filmfesztivál
08:07
Savaria Filmfesztivál
09:00
Kukkantó
09:22
Hargita Tv
Balatoni Krónika Archívum
 
Cím:
8360 Keszthely, Kossuth L. u. 45.
Telefon: 06 83 / 320 200
Mobil: 06 30 / 427 7341
A Keszthelyi Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.
 
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk számodra.