A Fenyves allé hazánk leghosszabb és legidősebb kettős feketefenyő fasora. A mai napig kedvelt útvonala a kirándulóknak, de a közelben élők közül is sokan naponta tesznek rajta egy-egy sétát. A 6 kilométer hosszú allé fái elég idősek. 140 évvel ezelőtt ültettette Festetics II. Tasziló a mintegy 900 növényt. Több közülük mára elpusztult. A Keszthelyi Környezetvédő Egyesületnek pályázat útján nyílik lehetősége arra, hogy újra teljes legyen a fasor.
„Ehhez nagyon sok segítséget kaptunk, a pályázat megírásával és az engedélyek megszerzéséhez. Mezősné dr. Szilágyi Kinga és Lenkai Borbála készítették a tudományos dokumentációt, és ennek alapján fogunk dolgozni” - mondta el Forstner Anna a Keszthelyi Környezetvédő Egyesület alelnöke.
Speciális, Bulgáriából származó magokból keltek a csemeték. Ezek jól bírják a szárazabb időjárást is. A munkához sok segítőkézre van szüksége az egyesületnek, ezért invitálják a lakosságot, hogy csatlakozzanak hozzájuk a hétvégén.
„Mindenkit nagyon sok szeretettel várunk itt szombaton 13 órakor a Fenyves-allé Georgikon utcai bejáratánál, hogy együtt közösen elültethessünk 165 fekete fenyő csemetét, amely egy közös programunk lesz, így a Keszthelyi Környezetvédő Egyesülettel a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával. Ennek a programnak a keretében egy igazi családi nap jöjjön létre szombaton” - invitált Krupla Marcell az egyesület titkára.
A szervezők kérik, hogy aki tud, hozzon magával ásót, lapátot, gereblyét, kisbaltát, drótvágót vagy öntözőkannát. A közös faültetés során jó hangulatú beszélgetésekre is lesz lehetőség, és több érdekességet is megtudhatnak a kilátogatók az alléról.
Lendvai Bianka - Keszthelyi TV