+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / Állati Mikulás
2022. december 6. kedd 16:25 - Keszthely
Állati Mikulás
Megérkezett a Mikulás a Festetics Imre Élményközpontba. A nagyszakállú nem jött üres kézzel, és nem csak a gyerekeknek, hanem az állatpark lakóinak is hozott ajándékot. A programra több család is érkezett, a gyerekek örömmel fogadták a Télapót, és az állatok etetésében is szívesen részt vettek.

Lelkesen fogadták a gyerekek a Mikulást a Természet Háza előtt. Kicsik és nagyok is kíváncsian figyelték, hogy mit rejt a nagyszakállú zsákja. A Télapó azonban ezúttal nem adta ingyen az ajándékot, a gyerekeknek kvízkérdésekre kellett felelniük. A téma természetesen az állatok és az élményközpont kiállítása körül forgott.

„Nagyon ügyesek. A gyerekek mindig ügyesek. Mindig szeretnek azért idejönni énhozzám is. Igaz, hogy van, aki egy kicsit bátortalanabb, kis szülői segítséggel azért nagyon ügyesen válaszoltak ők is.” - mondta a Mikulás.

Az ajándékosztás után az állatparkba indult a Mikulás. Mivel havat nem hozott, így szán helyett lovaskocsin érkezett. A kocsira a gyerekek is felülhettek. Az élményközpont munkatársai kukoricával és almával készültek a programra. A birkák nagy örömmel ropogtatták a csemegét, és a gyerekek is nagyon élvezték az etetést.

„Amikor jöttünk, akkor láttam azokat, amin most voltam. Etettem a szarvast kétszer is.” - emelte ki egy látogató, Bakos Boglárka.

A vaddisznókat almával etették a gyerekek. Az állatok nagyon várták már az ínycsiklandó csemegéket. A legnagyobb sikert a szarvasok aratták, akik az almát és a kukoricát is szívesen fogadták. Az állatpark programjai minden évszakban nagyon népszerűek.

„Volt egy másik aranyos programunk. November 7-én született egy kiscsacsi a parkunkban, aki azóta már a Szaffi nevet viseli. Tudjuk, hogy elég nagy probléma a szülőknek az, hogy hogyan mondjanak le a gyermekek a cumiról, ezért tettünk egy olyan felajánlást, hogy most elhozhatják Szaffinak a cumit, és helyette a Mikulástól szaloncukrot kaptak ajándékba.” - tájékoztatott Varga Péterné, a Festetics Imre Élményközpont ökoturisztikai vezetője.

A gyerekek és szüleik bejárhatták az egész állatparkot. A szarvasok etetése után a bivalyokhoz és a szamarakhoz vezetett az útjuk.                   

Regman Karola - Keszthelyi TV

galéria
1
2
3
4
további híreink
 
A találkozó célja volt, hogy az elmúlt időszak sikereit, jó gyakorlatait bemutassák egymásnak.
 
Keczeli Bianka és Major Veronika sportlövők voltak az est vendégei.
 
Ezúttal Balatonudvari és Vonyarcvashegy között több szakasz válhatott komfortosabbá.
 
A programba december 15-ig lehet regisztrálni.
 
A Híradó Plusz vendége: Mokos János káplán, a Ranolder iskola hitoktatója.
 
Több fontos kérdésről tárgyalt novemberi soros ülésén a keszthelyi képviselő testület.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Objektív
 
Balatoni Mozaik
 
Más-Kép(p)
 
Mire Vágyik a Nő?
 
Önkormányzati híradó
 
Szezon Kosár
 
Hittel, lélekkel
 
Négy láb nagy szív
 
Rigmus