+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / Új bölcsődei csoport indul Keszthelyen
2017. szeptember 15. péntek 15:06 - Keszthely
Új bölcsődei csoport indul Keszthelyen
Több gyermeket vehetnek fel hamarosan a keszthelyi Szivárvány bölcsődébe. A képviselő-testület a szülők által jelzett egyre nagyobb igény miatt ugyanis úgy döntött: támogatja egy új csoport létrehozását. Tulajdonképpen egy korábbi állapot áll vissza, három évvel ezelőtt ugyanis a csökkenő létszám miatt szüntettek meg egy csoportot.

“Végre valami különleges dolog van a bölcsiben” - gondolhatják a gyerekek a kamera látványa kapcsán. Hatvan főt tudtak eddig fogadni a Szivárvány bölcsődében, október elsejétől hetvenkét férőhelyesre bővül a szolgáltatás.

Ez pedig már az a helyiség, ahol a hatodik, tizenkét bölcsődés gyermek csoportja lesz majd. A bölcsőde vezetője azt sorolja, mire lesz szükség itt a jövőben. Eddig is használták a termet, nyitott játszószobaként üzemelt. Csizmadia Lászlóné emiatt úgy gondolja: nagy átalakításokra nem lesz szükség.

"Végülis nem túl sok mindenre van szükségünk. Talán a falnak a burkolata, de ez nem annyira fontos első lépésben. Egy tálalópultra lenne szükségünk, illetve egy zsúrkocsira, amin az ételt behozzák a kolléganők." - mondta el Csizmadia Lászlóné Erika, a Szívárvány bölcsőde vezetője.

A bölcsődében öt csoport működik jelenleg, minden csoportban tizenkét gyermek van. Két-két nevelő foglalkozik velük. A szülők részéről már a korábbi években is mutatkozott igény további jelentkezésre, de idén augusztusban minden eddiginél erőteljesebb nyomás nehezedett az intézményre.

A bölcsőde vezetője elmondta még: "Szerettük volna mindenképp és most sikerült. 72 férőhelyre fog bővülni a bölcsődénk. Ehhez szükségünk van két kisgyermeknevelőre, amit meg is kaptunk, a felvétel megtörtént."

A tervek szerint október elsejéig meglesz minden engedély. Ruzsics Ferenc, Keszthely polgármestere elindította a folyamatot és bízik abban, hogy ebben a hónapban minden hatóságtól sikerül beszerezni a szükséges papírokat.

"Arra kértem intézetvezető asszonyt, Királyné Domaházi Csillát, hogy dolgozzon ki az önkormányzat számára egy szakmai anyagot, aminek az alapja képezte az előterjesztést, miszerint egy újabb csoportot fogunk indítani. Remélhetőleg október elsejétől, amennyiben minden szakhatósági engedély ehhez megjön. 1 millió forint költséget biztosított hozzá az önkormányzat, hogy a működést tudjuk biztosítani ebben az évben és természetesen a jövő évben is ezt a hat csoportot szeretnénk indítani és működtetni." - nyilatkozta a polgármester.

Jövő évben a kibővült Szivárvány bölcsőde működési költségeihez már az állami támogatásra is számít az önkormányzat. Saját forrásból eddig évente több, mint húszmillió forinttal járult hozzá a város a működtetéshez.

Tüskés Balázs - Keszthelyi Televízió

galéria
1
2
3
4
további híreink
 
Már folynak a válogatói a XIII.Országos Mélyrézfúvós Versenynek, amelyen keszthelyi tanuló is indul.
 
Fejér György 255 évvel ezelőtt született, tartalmas életén online előadáson ismerhetik meg az érdeklődők.
 
Várhatóan jövő hét közepén haladja meg a 3,5 milliót a beoltottak száma, akkor nyithatnak a teraszok.
 
Nagyon sokan felháborodtak a fővárosi mentők húsvéthétfői feljelentése miatt.
 
A leégett növényzet helyrejön, a madarak új fészket rakhatnak, de sok hüllő és kétéltű pusztult el.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Objektív
 
Körül-tekintő
 
Más-Kép(p)
 
Szakmát a kézbe
 
Eklézsia
 
Önkormányzati híradó
 
Szezon Kosár