+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / Katonadalok csendültek fel Zalaapátiban
2022. augusztus 15. hétfő 16:29 - Zalaapáti
Katonadalok csendültek fel Zalaapátiban
12. alkalommal szólt a katonadal Zalaapátiban. Az idei fesztiválra 22 népdalkör érkezett, de részt vett a Magyar Honvédség tatai fúvószenekara is. A fellépők mellett több hagyományőrző csoport is kitelepült. Az érdeklődők testközelből ismerhették meg a különböző fegyvereket és katonai ruházatokat.

A különböző korok gránátjait is szemügyre vehették az érdeklődők. A hagyományőrző egyesületek tagjai nem csak a korabeli ruhákat és fegyvereket mutatták be, de rengeteg információval is szolgáltak a látogatóknak. A felszerelések többségét ki is lehetett próbálni.

„A fegyvereket is kipróbáltam, telefonálhattam az öcsémmel egyik sátorból a másikba. Felpróbálhattam katonai ruhákat, ejtőernyőt is. Megmutatták, hogy hogyan lehet vele futni, milyen súlya van.” - mondta egy érdeklődő, Dencs Barnabás.

A fesztiválon a háborús orvosi eszközöket is kiállították. Különböző fecskendők, vérnyomásmérő, fogók és csipeszek is felsorakoztak. Harci járművek is érkeztek Zalaapátiba. A résztvevők nagyobb részének régi emlékeket idézett a rendezvény.

„Szép, vegyes emlékeket idéz, de régen volt. Keszthelyen voltam katona ’79-től ’81-ig. Azóta is eljárunk mindenféle ilyen fesztiválra, a sármelléki hangárfesztiválra, a kecskeméti repülőnapokra, meg most ide. Ide annak kapcsán, hogy a lányunk ide jött férjhez.” - tette hozzá egy másik érdeklődő, Horváth Zoltán.

A Katonadal Fesztivált a kezdetek óta támogatja a Magyar Honvédség. A program elsődleges célja, hogy szórakoztasson, ugyanakkor a fiataloknak szeretnék felhívni a figyelmét a katonaélet szépségeire.

„A magyar katonák számára a magyar katonadal hagyományai óriási értékkel bírnak. Valljuk be, a magyar katonadal mindig egyfajta bajtársiasságot feltételezett. A ma magyar katonái ugyanúgy szeretik a katonadalokat, mint mondjuk az I. vagy a II. világháború alatt a katonák, vagy éppen az 1848-as katonáink.” - tájékoztatott Mészáros Károly, a Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság Toborzó- és Érdekvédelmi Osztályának megbízott vezetője.

A színpadon a Magyar Honvédség Tatai Dandárzenekara nyitotta a rendezvényt. Előadásukban indulók, népzenei feldolgozások és könnyűzenék is felcsendültek. A program kezdetén Horváth Ferenc, Zalaapáti alpolgármestere elmondta, a kezdetekhez képest mára már 22 fellépő gazdagítja az eseményt, és többen is jönnének bemutatkozni.

„Akkori 6 csoport, akik akkor jelentkeztek, nagyon szívesen jöttek, és manapság már, a mai napon 22 fellépő lesz. Ez a 22 fellépő akkora időt kitölt már, hogy el kellene gondolkodni valamilyen módon, hogy vagy kevesebb meghívottat idecsalogatni, vagy két naposra bővíteni esetleg ezt a rendezvényt.” - emelte ki Horváth Ferenc, Zalaapáti alpolgármestere.

A színpadon este 8 óráig váltották egymást a népdalkörök. Nem csak a környékről, hanem távolabbi településekről is érkeztek fellépők Zalaapátiba.       

Regman Karola - Keszthelyi TV              

galéria
1
2
3
4
további híreink
 
A Híradó Plusz vendége: Lengl Zoltán állami főépítész
 
Az eseményt hagyományteremtő szándékkal hívták életre.
 
A Promenád Kávéház fügés-diós szaloncukra az első,a Sütibolt meggyes-marcipános kreációja a harmadik lett
 
Kilencedik alkalommal jelent meg a régióban méltán népszerű iadvány, tizenkilenc szerző írásai olvashatók
 
A bőséges csapadéknak köszönhetően az elmúlt nyolc napban 6 centiméternyit emelkedett a vízállás.
 
Kétmillió forint értékben ajánlott fel tartós élelmiszert a rászorulóknak egy keszthelyi vállalkozás.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Objektív
 
Balatoni Mozaik
 
Más-Kép(p)
 
Mire Vágyik a Nő?
 
Önkormányzati híradó
 
Szezon Kosár
 
Hittel, lélekkel
 
Négy láb nagy szív
 
Rigmus