A Zala Völgye Gazdakör tagjai évente két alkalommal találkoznak, hogy az aktuális, mezőgazdaságot érintő kérdéseket megvitassák. A gazdálkodókat érintő témákban, a Zalaszentlászlón tartott fórumra meghívták a térség politikában is érintett szereplőit, hogy első kézből kapjanak információt és megismerhessék az egyes agrártárgyú törvényi változásokat és a támogatási lehetőségeket. Nagy Bálint köszöntőjében kiemelte, hogy gyakran hallani ugyan, hogy hazánk az adottságai miatt mezőgazdasági nagyhatalom, de folyamatos fejlesztés és támogatás nélkül nem működne. Nagyon fontos a mezőgazdaság fejlődése, stabilitása érdekében a vidék és a gazdák támogatása.
"Elmondhatjuk azt, hogy keszthelyi térség, Kis-balatoni térség, Kis-balatoni térség. Elmondhatom, hogy ott elsődlegesen a turizmus, vendéglátás, ami kiemelkedően fontos. Viszont a választókerület többi részén- mondhatom, hogy túlnyomó részt - pedig a mezőgazdaság a legmeghatározóbb. Éppen ezért egy olyan területről van szó, ami minket itt a térségben, helyben is nagyon komolyan érint és azt gondolom, hogy az egész ország szempontjából fontos! Hiszen ha azt megnézzük, hogy Magyarországnak milyen mezőgazdasági lehetőségei és milyen adottságai vannak,akkor ennek a minél jobb kihasználása, az EU forrásokkal ill. az EU-val való együttműködésben nagyon fontos, hogy már az előkészítés is megalapozottan tudjon megvalósulni s ebben a gazdák a leginkább érintettek."- mondta el Nagy Bálint országgyűlési képviselőjelölt.
A magyar gazdák érdekeit Brüsszelben is képviselő Süle Katalin, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara általános agrárgazdasági ügyekért felelős alelnöke is ellátogatott a zalai civil szervezet fórumára. Süle Katalin tájékoztatásul elmondta. Az Európai Unió által előirányzott agrárkultúra fenntartása hazánkat negatívan érinti. Csak akkor működhet, ha egységes teherviselés áll mögötte. Az EU mezőgazdasági termelőinek nyújtott támogatás jelentős ugyan, de a folyamatos változások mellett az UNIÓ nem védi meg a mi agrárgazdaságunkat. Süle Katalin kiemelte: Az uniós nagyhatalmaknak nincs, de Magyarországnak van stabilitást jelentő agrárstratégiai terve.A gazdakör elnöke, Keresztes János is a bizonytalanságról, a támogatásokról beszélt. Ugyanakkor elmondta, hogy nehéz évnek néznek elébe a gazdálkodók.
"Hihetetlenül megdrágultak véleményünk szerint az import anyagok. Amit bele kell kalkulálni a gazdálkodásba és a tervekbe. Ez indítja a tavaszt. A régebben megszokott sírdogálás, hogy eső nincsen, hideg van, rossza az időjárás, ehelyett most azt mondják a gazdák, vajon mennyi lesz, a gázolaj mikor beindul. Vajon mennyi lesz a műtrágya? Meg fog-e ezen a 23-24 ezer forintos áron állni. S ebből kell kihozni. Valamikor pár évvel ezelőtt 200-250 ezer Ft volt egy HA-nak az önköltsége. Ma, ha valaki normális mennyiségű műtrágyát ad, akkor közel 200 ezer Ft lesz csak a műtrágya."- mondta a gazdakör elnöke, Keresztes János.
A mezőgazdaság résztvevői abban bíznak, hogy a 2027-ig tartó Uniós költségvetési időszakban nagy hangsúly fektetnek a vidékfejlesztésre, amire jelentős forrás áll rendelkezésre. Azt azonban még nem tudják a gazdák, hogy a meghirdetett forrásokból milyen támogatásokra lehet pályázni.
Hegedüs Éva- Keszthelyi Televízió