Ajánlott hírek
Ajánlott címkék
Egyéb tartalmak
.
oldal
/
kezdőlap / Híreink / Színes / Adventi tekergés
2021. dec. 23. csütörtök | Keszthely
Adventi tekergés
Belvárosi adventi sétára invitálta az érdeklődőket a Keszthelyi Tourinform Iroda. Az Adventi tekergő című rendezvény célja az volt, hogy olyan helyi kötődésű személyeket és a hozzájuk köthető történeteket ismerhessék meg a vendégek, amelyek nincsenek annyira a köztudatban. Decemberben összesen három alkalommal vehettek részt az érdekes sétán az érdeklődők.

Az egykori Szent Márton-templom emlékhelyénél kezdődött el a Keszthelyi Tourinform Iroda Adventi Tekergő elnevezésű programja. A látogatók itt a templomról, Szent Mártonról, valamint a püspök és a libák kapcsolatáról hallhattak érdekességeket. A sétán szó esett többek között a Festeticsekről is. Tasziló kastélyépítési elképzelései mellett elhangzott az az érdekesség is, hogy Festetics György születésnapjaként két dátum is szerepel a korabeli írásokban. A sétára a legtöbben a közösségi oldalon találtak rá, mint kikapcsolódási lehetőségre. Ez a keszthelyi pár is úgy fogalmazott, a helyi értékekről szóló tudásukat szerették volna gyarapítani.

„Végre van egy-egy olyan dolog, amiről nem tudtunk. Például ezt a Szent Márton-templomot én nem tudtam, hogy volt itt a kastély területén, úgyhogy már megérte eljönnünk.” - mondta el Gyenese Balázs.

Asbóth Sándor emléktáblájánál is volt is egy állomása a sétának. Szántó Éva idegenvezető úgy állította össze a programot, hogy a téli ünnepkörhöz kapcsolódó hírességekhez és eseményekhez köthető helyszíneket ejtsék útba.  A honvéd alezredes után az Amazonház Látogatóközponthoz vezetett a sétálók útja, ahol többek között korabeli bálok menüsorával is megismerkedhettek. Szántó Éva elmondta, összesen három sétát terveztek ebben a témakörben, tapasztalata szerint mindenki számára tudott újdonságokkal szolgálni.

„Mindig tudnak találni valami olyan dolgot, amit eddig még nem hallottak, vagy tényleg olyan újdonságként hat rájuk, hogy így megörülnek és aztán a végén ilyen jó kedvvel és derűsen távoznak. És szerintem ez egy kicsit segíti őket abban is, hogy egy kicsi büszkébbek legyenek a városukra és egy kicsit jobban megismerjék. Én ezt egyébként így lokálpatriótaként és helyi idegenvezetőként is fontosnak tartom, hogy ismerjük a városunkat és itt Keszthelyen egyébként nagyon sok olyan történet van, akár olyan esemény, vagy akár olyan embereknek az élettörténete, amik igazán inspirálóak akár a mai ember számára is.”

A program második fele a Sétáló utcán folytatódott. Itt megemlékeztek többek között a szépségkirálynő-választásról és Simon Böskéről, valamint az ugyancsak decemberben született Szendrey Júliáról is. A séta és az érdekes történetek egészen a Fő térig tartottak.

Lendvai Bianka - Keszthelyi TV

| 2024. dec. 23. hétfő 19:15 | Keszthely
Adventi művészeti vásárt rendeztek a Család Általános Iskolában.
| 2024. dec. 23. hétfő 19:15 | Keszthely
A Fő téren esős időjárás fogadta a vendégeket. Az eseményen a szeretet jelentőségéről szóltak.
| 2024. dec. 20. péntek 19:15 | Keszthely
Az egyedi művészeti termékek vásárát irodalmi programokkal, zenével és kiállításokkal kísérik a keszthelyi intézményben.
| 2024. dec. 17. kedd 19:15 | Keszthely
Adventi koncert a Balaton Színházban - nem csak karácsonyi dalokkal. Különleges hangulatot hozott Keszthelyre a Neoton Família Sztárjai formáció.
| 2024. dec. 17. kedd 19:15 | Keszthely
A hivatal dolgozói is csatlakoztaka Világító ablakok rendezvénysorozathoz, így szeretetasztallal várták az érdeklődőket.
XI. Évfolyam 8. Szám
Megjelenés: 2025. április 25.
00:00
Képújság
06:00
06:30
Hargita Tv
06:52
Savaria Filmfesztivál
07:00
Híradó
07:15
07:45
Forgószínpad
08:19
Diagnózis
08:49
Göcsej Filmfesztivál
09:00
09:30
Hargita Tv
Cím:
8360 Keszthely, Kossuth L. u. 45.
Telefon: 06 83 / 320 200
Mobil: 06 30 / 427 7341
A Keszthelyi Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.
 
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk számodra.