Ajánlott hírek
Ajánlott címkék
Egyéb tartalmak
.
oldal
/
kezdőlap / Híreink / Közélet / Márk Mosolyáért
2021. dec. 14. kedd | Keszthely
Márk Mosolyáért
600 ezer forintot gyűjtöttek össze a 3,5 éves Márk izomlazító műtétjére a jótékonysági hajvágáson. Egy keszthelyi borbélyüzlet ajánlotta fel, hogy a hajvágásért adott adománnyal segíti a cserszegtomaji családot. A dolgozókat és a családot is meglepte, hogy milyen sikere volt az akciónak.

Szinte folyamatos telítettséggel vágták a frizurát pénteken a borbélyüzletben. Bejelentkezés nélkül fogadták a vendégeket, akik tetszőleges összeget fizettek. A teljes napi bevételt jótékony célra, Márk családjának ajánlották fel.

„A feleségem révén ismerem Verát és Márkot, meg Márk történetét, láttam a közösségi médiában is ezt a felajánlást és elsőrendű feladatnak gondoltam eljönni és segíteni neki, mert az ember segít ahol tud igazából” - mondta Szabó Ádám. 

A borbélyüzletben több mint 40 vendég fordult meg, nem is tudták számolni. Három széknél dolgoztak folyamatosan a borbélyok. Volt, aki nem is kért hajvágást, csak bedobta a kihelyezett gyűjtőládába az adományt. A borbélyok szerint bebizonyosodott, hogy mekkora szíve van a vendégeiknek. 

„A nap végén, amikor elkezdtük összeszámolni…egyszerűen még mindig ebbe a lázban vagyok, hogy milyen ügyesek vagyunk és ezt meg tudtuk így szervezni" - nyilatkozta Fazekas Patrícia borbély. 

Márk 3,5 éves, koraszülöttként, mindössze 930 grammal jött a világra. A születését követően agyvérzést kapott és központi idegrendszeri sérüléseket szenvedett.  Amióta csak lehet fejlesztésekre járnak, melyek sokat javítanak a kisfiú állapotán. Egy külföldi un. Ulzibat módszer féle műtéti eljárás sokat javíthatna a mozgásfejlődésben. A két beavatkozás 3 millió forintba kerül.

A borbélyüzlet gyűjtődobozába 465 ezer forint gyűlt össze pénteken. Az alapítvány számlaszámára beérkezett összeggel együtt 600 ezer forinttal járult hozzá az akció a műtétekhez. Márk édesanyja sem számított arra, hogy ilyen sikeres lesz a kezdeményezés.

„Nem is gondoltuk volna, hogy egy ilyen összefogás ilyen nagy eredményeket tud hozni. Nagyon-nagyon köszönjük a szervezőknek, a borbélyoknak, hogy mellénk álltak és segítik a Márkot, hogy minél előrébb jussunk vele és a célunkat elérjük” - mondta Andorkó Veronika, Márk édesanyja. 

Márk édesanyja elmondta, az első izomlazító műtétet jövő évre tervezik az orvosokkal. A borbélyüzletben egészen december 22-ig kinn lesz a gyűjtődoboz. A Csillagszemű Márk Mosolyáért Alapítvány számlaszámára pedig bármikor lehet utalni.

Hársfalvi Ákos - Keszthelyi TV

 

| 2021. dec. 8. szerda 16:51 | Keszthely-Cserszegtomaj
Több keszthelyi vállalkozó is összefogott, hogy segítsenek idegrendszeri károsult kisfiú családjának.
| 2014. júl. 7. hétfő 22:09 | Keszthely
Hazaérkezett a kórházból, és munkába állt Ruzsics Ferenc Keszthely Város polgármestere.
| 2014. már. 13. csütörtök 14:04 | Keszthely
Műtétjei után hazajöhetett és munkába is állhatott Ruzsics Ferenc, aki cáfolja a róla terjengő pletykákat
| 2024. dec. 14. szombat 19:15 | Keszthely
A Fő téren várják a látogatókat.
| 2024. dec. 13. péntek 19:15 | Keszthely
Már több éve hagyomány, hogy adventi programot szervez a Premontrei Középiskola. Színvonalas műsorokkal, finomságokkal várták a diákokat, a szülőket.
X. évfolyam 24. szám
Megjelenés: 2024. december 20.
06:56
Savaria Filmfesztivál
07:49
Göcsej Filmfesztivál
08:00
08:30
Határtalan
09:00
Göcsej Filmfesztivál
09:52
Göcsej Filmfesztivál
09:56
Savaria Filmfesztivál
10:49
Göcsej Filmfesztivál
11:00
11:30
Határtalan
12:00
Képújság
Cím:
8360 Keszthely, Kossuth L. u. 45.
Telefon: 06 83 / 320 200
Mobil: 06 30 / 427 7341
 
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk számodra.