Mosóczi László elmondta, hogy a minisztérium folyamatosan javítja a kerékpáros infrastruktúra feltételeit a településeken belül és azok között is, országszerte mintegy 850 kilométernyi kerékpárút kivitelezését és előkészítését támogatják 50 milliárd forinttal. Hozzátette, teljes hosszában megújítják a balatoni bringakört, valamint kiépítik a kerékpáros összeköttetést a főváros és a Balaton között. Elhangzott, az elmúlt évtizedben sokat tett a kormány azért, hogy a korábban jellemzően szigetszerű fejlesztéseket hálózatba kapcsolják. Jó példa erre, hogy tavaly kijelölték az ajánlott túraútvonalat Pannonhalma és Balatonfüred között. – tette hozzá.
Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos kiemelte: a kormány célja az, hogy Magyarország a legélhetőbb országok közé tartozzon.
Felidézte, hogy 2010 óta 1700 kilométer kerékpárút épült, az idén pedig több mint 250 kilométert adtak át. A kormány négymilliárd forintot biztosít arra, hogy a következő ciklus fejlesztéseit megtervezzék annak érdekében, hogy az utak építése gyorsabb legyen – tette hozzá.