+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / Magyar Passió
2021. november 19. péntek 19:02 - Gyenesdiás
Magyar Passió
Közönségtalálkozóval egybekötött filmbemutatón ismerhette meg az érdeklődő a magyar történelem egyik szégyenfoltját. Eperjes Károly filmje, a Magyar Passió a szerzetesrendek feloszlatását mutatja be. Az 50-es években játszódó filmet tegnap este a gyenesdiási moziban, nagy érdeklődés mellett vetítették.

Sokan voltak kíváncsiak Eperjes Károly filmjére. A Magyar Passió díszelőadása november 4- én, a nemzeti gyásznapon volt, azóta több filmszínház műsorra tűzte.

"Ez az első rendezése Eperjesnek. Körülbelül 80 filmben játszott már, tehát otthon van a filmszakmában. Ismeri minden csínját-bínját. Nem most kellett megtanulnia, hogy hogyan kell filmet csinálni. Ráadásul, ahogy beszélgettem vele otthon van mindabban, ami szükséges ahhoz, hogy jó filmet csináljon az ember."- mondta a film forgalmazója, Prukner Pál.

A 31 nap alatt forgatott film keresztény erkölcsdráma, ahol az egyház tagjai a jót, míg a kommunista világ elhivatottjai a rosszat adják a nézőknek. Az események 1950-ben játszódnak, amikor egyetlen éjszaka alatt több ezer embert hurcoltak el a kolostorokból, rendházakból. Majd felszámolták és betiltották a magyarországi szerzetesrendeket.

"Van a magyar történelemnek ez a bizonyos szégyenfoltja, amely elbeszéletlen, elmondatlan. Vagy nem kellően elmondott még a mai kor emberének. S különösen azért gondolok itt a fiatalokra, akik számára nagyon fontos, hogy tudatosuljon, hogy az 1950-es és az azt követő években mi történt egyházüldözés címén, Magyarországon az akkori diktatúra jóvoltából."- mondta el Szabó Zsolt Szilveszter, a József Attila Művelődési Ház és Könyvtár igazgatója.

A film rendezője, egyben a főszereplő is. Leopold atya, aki egy kis faluban vezeti a felekezetet és az események középpontjában harcol azért, hogy a ferences rendet újból felvirágoztassa. Eperjes Károllyal a vetítést követően találkozhatott a közönség. A rendező-színművész beszélt a film születésének körülményeiről és az akadályokról is.

"A gyártásvezetőm COVID-ba pl. belehalt. Tehát aki végül legyártotta…a felvétel előtt meghalt Horváth Attila,Isten nyugosztalja. Színészek között is volt három covidos. Cserélnem kellett. Nekem pedig óriási előnyöm volt, hogy két COVID-on túl voltam. Óriási előny volt. A film közben minden nap, egy, másfél – ha sok szereplő volt-két órát teszteltünk. Ez nehezítette."- adott tájékoztatást a József-és Jászai Mari-díjas színművész,rendező.

A rendező elmondta a Várnai Péter címzetes prépost kiadatlan drámájából készült film külföldi címe Mercy lesz, hiszen Eperjes Károly szerint az irgalom a legfontosabb üzenete a Magyar Passiónak. 

Hegedüs Éva - Keszthelyi Televízió

galéria
1
2
3
4
további híreink
 
188 millió forintos plusz forrást kapott Hévíz a gyógyhelyfejlesztési projekthez kapcsolódóan.
 
A Bakonyerdő Zrt által rendezett döntőbe 19 erdőgazdaságból kerültek ki a legjobbak.
 
A szakmai döntnökök négy hagyományos és két mentes édességből választották ki a legjobbakat.
 
Autistákat és fogyatékkal élőket vitorláztattak a Keszthelyi Yacht Club tagjai.
 
Gere Nóra Éva költő és Ágh Márton látványtervező egy hónapot töltöttek Keszthelyen.
 
A 300 méteres szakasz a munkába járókat és a szállóvendégeket is kiszolgálja.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Objektív
 
Balatoni Mozaik
 
Más-Kép(p)
 
Mire Vágyik a Nő?
 
Önkormányzati híradó
 
Szezon Kosár
 
Hittel, lélekkel
 
Négy láb nagy szív
 
Rigmus