A Fidesz országjárásának keretén belül érkezett Keszthelyre Gyopáros Alpár. A Modern Települések Fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Balaton Színház Simándy termében tartott előadást az egybegyűlteknek. A fórumon elhangzott, fontos tudatosítani a választókban, hogy az ellenzék vezető ereje Gyurcsány Ferenc, még akkor is, ha ő ennek az ellenkezőjét szeretné elhitetni az emberekkel.
„Szeretnénk hangsúlyozni azt a tényt, hogy ma Magyarországon a baloldali ellenzéket Gyurcsány Ferenc képviseli és Gyurcsány Ferenc vezeti. Mi azt szeretnénk tudatosítani az emberekben, hogy volt itt már Magyarországon egy Gyurcsány-korszak 2003 és 2009 között, ha pontosan emlékszem az időtartamra. Gyurcsány Ferenc már bizonyított, mint országvezető, mint miniszterelnök, és ez egy gyászos időszaka volt a legújabb kori magyar történelemnek, amiben majdnem csődbe ment az ország, majdnem csődbe mentek magyar családok, vállalkozások, önkormányzatok éppenséggel.” - emelte ki a kormánybiztos.
Gyopáros Alpár kiemelte, az országnak van mit veszítenie a 2022-es országgyűlési választásokon, éppen ezért nem szabad hagyni, hogy visszatérjen a Gyurcsány-korszak. A Fidesz szeptemberben indított aláírásgyűjtést Stop Gyurcsány! Stop Karácsony! címmel. A kormánybiztos elmondta, gőzerővel gyűlnek a szignók. Manninger Jenő, a térség országgyűlési képviselője is úgy látja, Keszthely környékén is jó az aláírási kedv.
„Itt a térségben is haladunk és gyűjtjük ezt az aláírást. Nagyon köszönöm mindenkinek, aki segített és aláírta már. 100 település van, kistelepülések, itt nem könnyű gyűjteni, nem elég, sőt viszonylag csak egy-két helyen lehet standolni – hogy így mondjam. Nagyon szívesen csináljuk, de ezt csak Keszthelyen és még 1-2 helyen lehet. Jóval 15 ezer fölött járunk már az aláírásokban.” - tette hozzá a térség országgyűlési képviselője.
A fórumon részt vett Nagy Bálint, Keszthely polgármestere, Zala 2. sz. választókerületének elnöke. Az elöljáró elmondta, nagy öröm, hogy Keszthely is része a Fidesz országjárásának, hiszen a város számos fejlesztést köszönhet a kormányzati támogatásoknak. Emellett úgy véli, rendkívül fontos az is, hogy a keszthelyi és a környékbeli emberekkel is személyesen tudnak találkozni.
„Látjuk azt, hogy 2010 óta akár a magyar falvakat nézzük, akár pedig a járásközpontokat vagy éppen a megyei jogú városokat, láthatjuk azt, hogy milyen nagy jelentősége volt annak, hogy a kormány megfelelő módon, nem csak szavakban, hanem a tettek szintjén is támogatta ezeket a településeket. Azt gondolom, hogy most talán a legfontosabb feladat a települések vezetőinek – legyen szó városokról vagy akár falvakról – hogy felhívjuk a figyelmet a választók szempontjából a tekintetben, hogy ahhoz, hogy ezt a fejlődést, a vidéknek a fejlesztését, támogatását a jövőben is meg tudjuk tartani, mekkora tétje van a következő, 2022-es, jövő évi választásoknak.” - tájékoztatott Keszthely polgármestere.
A fórumra a keszthelyi lakosok mellett a környező településekről is érkeztek érdeklődők. Az eseményen szó esett a Magyar falu programról is.
Regman Karola - Keszthelyi TV