Ajánlott hírek
Ajánlott címkék
Egyéb tartalmak
.
oldal
/
kezdőlap / Híreink / Közélet / Bölcsődét és utat adtak át Alsópáhokon
2021. okt. 1. péntek | Alsópáhok
Bölcsődét és utat adtak át Alsópáhokon
Egy kisebb létszámú, úgynevezett “mini bölcsődét” vehetnek igénybe mától az alsópáhoki szülők. A valamivel több, mint húsz millió forintba kerülő beruházásnak köszönhetően hét gyermek ellátását tudják egyidőben megoldani. Október első napja nem csak a bölcsőde átadása miatt fontos a településnek: a 7351-es számú közút egy szakaszának felújítása is megtörtént.

Ezek az alsópáhoki kisgyermekek lesznek az első lakói a település frissen átadott bölcsődéjének. A meglévő óvoda épületében alakították ki a minibölcsődei csoportot. Pályázati forrásból több, mint húsz millió forintot nyert a település. A beruházás megvalósulását már nagyon várták a helyi szülők. Egyikük, Turi-Polgár Erika így vélekedett: "Hát igazándiból azért vártuk, mert hogy akkor vissza tudunk menni dolgozni. Nekik is jobb a társaság. Nagyon kedves pedagógusok vannak, úgyhogy nagyon örülünk."

A gyerekek láthatóan jól érzik magukat a bölcsiben, ahol hétfőtől már rendszeresen várják őket. A beruházás jelentősen hozzájárul a kisgyermekes szülők munkaerőpiacra történő visszatéréséhez. A pályázati forrás nem volt elég a bekerülés költségeinek teljes fedezésére, így a település önkormányzatának költségvetéséből is költöttek rá. Czigány Sándor polgármestertől megtudtuk: "13 millió forintot tettünk hozzá, de azt gondoljuk, hogy megérte. Hiszen egy olyan intézményt avattunk a mai nap, ami a település számára nagyon fontos. Egy növekvő lélekszámú településen élünk itt Alsópáhokon. 250 fővel nőtt a lélekszámunk tizenöt esztendő elteltével, 1500 fő feletti lélekszámmal vagyunk már. Egyre több fiatal került a településünkre, egyre több kisgyermek születik. Ez mind köszönhető a kormány politikájának is, aki támogatja családokat."

A bölcsőde átadási ünnepségén Manninger Jenő országgyűlési képviselő elmondta: a kormányzati programnak köszönhetően több településen is vannak hasonló beruházások. A családtámogatási rendszer egyik céljának megvalósulása mindez.

Folytatódott a települést átszelő, 7351-es számú közút felújítása. A posta és a Hévízi utca elágazása közötti, mintegy ötszáz méteres szakaszon újult meg az útburkolat. A bölcsőde átadását követően az Alsópáhokon átvezető utat szalagátvágással adták át a forgalomnak. Manninger Jenő országgyűlési képviselő hangsúlyozta: "Nagyon sok útfelújítás szerepel itt a környéken is, és az egyik legrosszabb állapotban lévő út ez a régi főút. Régen Zalaegerszegre erre közlekedtek az autók, itt Alsópáhokon keresztül és Alsópáhok főutcáján. Ennek most a második szakaszára sikerült pénzt szerezni. Itt egy teljes burkolatfelújítást végeztek, ami - azt lehet mondani - nagyon fontos volt már a településnek is."

A beruházás a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Keszthelyi Üzemmérnökségének fenntartási, felújítási előirányzatából valósult meg.

Tüskés Balázs - Keszthelyi Televízió

| 2025. már. 12. szerda 19:15 | Keszthely
Végéhez közeledik a Kísérleti utcában épülő bölcsőde kivitelezése.
| 2025. feb. 17. hétfő 19:15 | Keszthely
Keszthelyen is tájékoztatókkal, nyílt napokkal segítik a szülőket.
| 2024. dec. 13. péntek 19:15 | Zalaszántó
Kétlakásos szolgálati lakás épül, de utak, járádk felújítására is szeretne pályázni a település.
| 2024. nov. 25. hétfő 19:15 | Balatonszentgyörgy
Balatonszentgyörgy évről évre fejlődik, az elmúlt időszakban is számos beruházás zajlott. Az új képviselő-testület előtt számos feladat áll.
| 2024. okt. 10. csütörtök 19:15 | Keszthely
A nevelési év rendben megkezdődött, idén is sok programmal készültek mindenhol a kicsiknek.
XI. Évfolyam 8. Szám
Megjelenés: 2025. április 25.
Cím:
8360 Keszthely, Kossuth L. u. 45.
Telefon: 06 83 / 320 200
Mobil: 06 30 / 427 7341
A Keszthelyi Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.
 
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk számodra.