A gyenesdiási Faludi-síkon egykor a Magyar Honvédség alakulatai gyakorlatoztak, majd legelőként funkcionált az állami terület. A helyi önkormányzat 2015-ben fordult a tulajdonosi joggyakorló Nemzeti Földalapkezelő Szervezethez, hogy temető és temetői közpark létesítése céljából adják a település tulajdonába a területet.
A tulajdonba adás most ért célba. Csűrtökön írta a lá a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet osztályvezetője és a nagyközség polgármestere az erről szóló dokumentumot. Gál Lajos kifejtette: a következő években szeretne felkészülni az önkormányzat a leendő temető kialakítására. Ezért volt fontos az önkormányzat számára, hogy a sajátjaként kezelhesse a korábbi honvédségi területet.
Gál Lajos, polgármester: „A mindenkori önkormányzatnak itt majd feladata lesz a jövőbeni ravatalozónak a kialakítása, megterveztetése annak az egész környezetnek, hiszen egy olyan környezetben van, ami közel van a Keszthelyi-hegység határaihoz és fontos az, hogy ilyen szemszögből is lássuk, hogy miképp parkosítható, miképp tárható fel, hiszen mellett sport és rekreációt szolgáló utak és létesítések is történtek már. Ez mind-mind a település javát szolgálja és az északli kijárás lehetőségének a biztosítását is.”
A polgármester úgy fogalmazott: várhatóan 15-20 múlva nyílhat meg a temető.A település két temetője a belterületen – a kápolnák körül – létesült, ezek mára nagyrészt beteltek.
Az ünnepélyes aláíráson a térség országgyűlési képviselője hangsúlyozta, hogy a növekvő lélekszám is indokolta ezt a lépést. Manninger Jenő örömét fejezte ki, hogy gazdára talált egy mára kihasználatlan egykori honvédségi terület.
„Én azért is örülök, mert nyilván ez jóval nagyobb terület, mint amekkora temetőre szüksége lesz a településnek, de ha azt nézem, hogy a környéken nagyon sok fejlesztés van, nagyon szép a környék, akkor mindenképpen nagyon fontos ezt a volt honvédségi területet karbantartsák és a polgármester elmondta, hogy az is az elképzelésük, hogy egy közparkot is létesítenek a temetővel együtt, ez mindenképpen illik majd Gyenesdiáshoz" - nyilatkozta Manninger Jenő.
A tájékozathatón továbbá elhangzott, hogy szinte egyedülálló, hogy egy ekkora nagyságú területet ingyen átadott a Magyar Állam egy településnek. Gyenesdiás korábban már egy 2,7 hektáros part menti területet is kapott az államomtól, illetve még benn van az igénye egy máik egy hektáros területre a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő felé.
Hársfalvi Ákos - Keszthelyi TV