+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / Csengey Dénest és Cseh Tamást idézték az Íz-Part udvarán
2021. augusztus 3. kedd 17:04 - Keszthely
Csengey Dénest és Cseh Tamást idézték az Íz-Part udvarán
Csengey Dénes és Cseh Tamás munkásságát idézi Tóth András önálló, Mélyrepülés című előadásában. A zenék köré írt történetekkel színházi és koncert élményben is részesülhetett a közönség Keszthelyen az Íz-Part udvarán. A vendéglátóhely célja, hogy a kultúrakedvelőknek is nyújtson kikapcsolódási lehetőséget.

Cseh Tamás Valami itt című dalával kezdődött el Tóth András színművész önálló estje. A Mélyrepülés című albumot mutatja be a fiatal művész. Elmondta, sokat kereste a megfelelő anyagot ahhoz, hogy kipróbálja magát ebben a műfajban.  Végül egy rendezvényről hazafelé tartva hallgatta meg a lemezt, akkor érezte, hogy az arról szól, amit képviselni szeretne. A darabot 2019-ben álmodta és valósította meg.

„Ma is nagyon aktuális szöveg. Nagyon pontosan mutatja be azt hiszem a művészeknek , illetve nem csak a művészeknek, hanem az embernek a saját szabadságáért való küzdelmet. Hogy akár egy rendszerben nyilván az akkori rendszerről is beszél, akár az ismerőseink és a barátaink között mennyire tudunk önmagunk lenni. mennyire tudjuk felvállalni a saját véleményünket a saját tehetségünket és ezeket a kérdéseket boncolgatja ez az előadás.” 

A Mélyrepülés az egyetlen olyan albuma Cseh Tamásnak, amelyhez nem Bereményi Géza, hanem Csengey Dénes írta a szöveget. Az előadáson részt vett az író fia, Csengey Balázs is. Elmondta, a Mélyrepülés legnagyobb részét Keszthelyen írta édesapja, így még nagyobb öröm a számára, hogy a városban is bemutatták ezt a darabot.

„Ugye ez egy 35 évvel ezelőtti történet. ’85 nyarán kezdett el édesapám Cseh Tamásnak dalszövegeket írni. Éppen KRESZ-tanfolyamon írta az elsőt egy levél tanulsága szerint. majd ezt követően Keszthelyen a Kossuth utca 22-ben a Pethő házban, vagy mások által Goldmark háznak hívott helyen születtek bőven dalok. A Tamás is lejárt ide Keszthelyre, illetve amikor nem itt születtek, akkor pedig Kővágóörsön a Tamásnak az ottani kis parasztházában születtek még dalok erre a műsorra, amit hát ’86 tavaszán mutatott be a Katona József Színház.”   

Az Íz-Part udvarán egész nyáron kínálnak programokat a kultúrakedvelőknek. Különböző stílusú koncertek, előadások szerepelnek a listájukon. Csengey Dénesre már korábban is meg szerettek volna emlékezni, a járványügyi szabályok miatt azonban kénytelenek voltak csúsztatni az időpontot. A kapott élmény miatt azonban megérte várni.

„Ez már januárban megfordult a fejünkben, mivel most volt az évfordulója Csengey Dénesnek, Cseh Tamásnak és Bereményi Gézának is januárban volt a születésnapja. Én olyan szerencsésnek mondhatom magamat, hogy mindhármójukat személyesen is ismerem. És azt gondoltam, hogy nagy öröm, hogy a Vígszínház előadja a Dénesnek ezt az írását. Ez nagyon-nagyon jó lehetőség, hogy itt az Íz-Parton a Művészetek Völgye után itt is megmutathatja a Vígszínház előadógárdája.” - mondta el az Íz-Part programszervezője, Katonáné Rosta Hedvig.

A Mélyrepülést több hazai fesztiválon, valamint külföldön is be tudják mutatni a művészek. Az Íz-Parton továbbra is szerveznek kulturális eseményeket. Augusztusban Ferenczi György és a Rackajam koncertjére várják az érdeklődőket.

Lendvai Bianka - Keszthelyi TV

 

galéria
1
2
3
4
további híreink
 
A koncert előtt a keleti kultúra különböző részeivel ismerkedhettek meg az érdeklődők.
 
Mind a bölcsődében, mind az óvodákban tartottak az ünnephez kapcsolódó foglalkozásokat.
 
Idén is meghirdette a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a húsvét zöldítő pályázatát.
 
Újdonságokkal várják az érdeklődőket.
 
A gyermekek után az időseket is oltási költségtérítéssel támogatja az önkormányzat.
 
Zala vármegye hét tanintézetének zeneiskolásai mérték össze muzikális tudásukat Keszthelyen.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Objektív
 
Balatoni Mozaik
 
Más-Kép(p)
 
Mire Vágyik a Nő?
 
Önkormányzati híradó
 
Szezon Kosár
 
Hittel, lélekkel
 
Négy láb nagy szív
 
Rigmus