A Keszthelyi Városi Strand is részt vett a Magyar Turisztikai Ügynökség Kisfaludy Strandfejlesztési Programjában. Zalában a harmadik és negyedik ütemben hét-hét strand vett részt, ezen felül harmincöt uniós projekt zajlik a megyében. A Strandfejlesztési Program célja a magas színvonalú turisztikai termékek, új szolgáltatások kialakítása, továbbá az infrastruktúra fejlesztése.
A Magyar Turisztikai Ügynökség a szakmai konzultációt megelőzően sajtótájékoztatót tartott. Manninger Jenő országgyűlési képviselő kiemelte: a kormányzat az ügynökségen keresztül a válság által teremtődött új helyzetben adózási, szolgáltatási és egyéb eszközökkel segíti a turisztikai ágazat szereplőit. "Itt elsősorban a szállásadóknak, vendéglátó helyeknek adott fejlesztési támogatásokról beszélhetünk. Ismeretes, hogy itt a környékünkön - Keszthelyen, Hévízen, de a környező településeken is - nagyobb szállodák is épülnek, legtöbb esetben a meglévő szállodák felújításáról van szó. De nem csak erre terjed ki a Kisfaludy program, hanem például panziók felújítására. Keszthelyen és környékén 27 panzió kapott fejlesztési támogatást" - tette hozzá.
Az országgyűlési képviselő hozzátette: továbbá 1039 magánszállásadó pályázó 3,1 milliárd forint támogatást kapott. A Hunguest Hotel Panoráma kettőszázöt szobája is megújul a Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia 2030 - Turizmus 2.0 kapcsán. A Kisfaludy Program keretében Magyarország minőségi szintet lép: országszerte 35 új szálloda épül, 14.000 magánszálláshely, közel 600 panzió és 114 strand újul meg. Jut forrás például a 260 szobás NaturMed Hotel Carbona 99 szobájának teljes körű felújítására is.
Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója a sajtótájékoztatón kiemelte: az új stratégia válságálló eszközrendszert ad a vállalkozások kezébe. Lényeges eleme, hogy a fejlesztésközpontú politikát felváltja az értékesítés és marketing fókuszú szemlélet. A jövő turizmusát a tényeken és adatokon alapuló ágazatirányítás jellemzi majd. Így folytatta: "Látjuk azt, hogy Hévízről a Festetics kastélyba most 11 %-nyian mentek el, míg Keszthelyről sokkal többen jöttek, majdnem kétszer ennyien Hévízre. Látjuk azt, hogy Keszthelyen az oda érkező turisták 29 %-ban elmennek a belvárosba, 23 %-ban meglátogatják a belvárosi piacot. Látjuk azt, hogy az első teljes napokon az odaérkező turisták, a Keszthelyre érkező turisták 80 %-ban elmennek a Festetics kastélyhoz. És hogy mit jelent ez a gyakorlatban? Azt jelenti, hogy ha elmennek kastélyhoz, akkor a kastélyt kell fejlesztenünk. Majdnem 10 milliárd forint értékben zajlik a Festetics kastélynak a felújítása."
A turizmus jellemző adatait a 2019-ben bevezetett Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ szolgáltatja. A tervek szerint 2030-ig az összes magyarországi szabadvízi strand is európai színvonalúvá válik. A strandfejlesztési pályázatok ötödik üteme pedig nyáron indul, fókuszában az akadálymentesség lesz.
Tüskés Balázs - Keszthelyi Televízió