Ajánlott hírek
Ajánlott címkék
Egyéb tartalmak
.
oldal
/
kezdőlap / Híreink / Közélet / Harmincketten bérmálkoztak a Kármelben
2021. jún. 1. kedd | Keszthely
Harmincketten bérmálkoztak a Kármelben
A bérmálás a katolikus egyház egyik legnagyobb ünnepe, hiszen ez a fiatalok felnőtté válását jelenti a Szentlélek kegyelme által. A szentséget Dr. Márfi Gyula nyugalmazott veszprémi érsek szolgáltatta ki a Kármelita Bazilikában. A szertartáson elhangzott, nagy öröm, hogy a 32 bérmálkozó többsége a Kis Szent Terét Plébánia közösségéhez tartozik.

32-en újították meg keresztségi fogadalmukat a Kármelita Bazilikában. Vasárnap fiatalok és felnőttek közösen részesültek a bérmálás szentségében, amelyet Dr. Márfi Gyula, nyugalmazott veszprémi érsek szolgáltatott ki. A bérmálás során, miközben krizmával megkenik a bérmálkozó fejét, a Szentlélek ajándékait közvetítik számára. A bérmálás a felnőtt keresztény élet mellett való tudatos döntés, elköteleződés és erre Isten válasza: a Szentlélek teljességének befogadása.

„Mindig is katolikus hitben nevelkedtem, de valahogy gyermekkoromban elmaradt ez a bérmálkozás, talán a vizsgahelyzettől féltem. Aztán ahogy felnőttem, jobban megértettem, megismertem ennek a lényegét, hogy számunkra, keresztényeknek ez egy ajándék, meg egyfajta érettség arra, hogy jó keresztények legyünk.” - mondta egy bérmálkozó, Papp Mónika.

A bérmálkozás nagykorúvá válást jelent, azt, hogy a bérmálkozó fokozatosan elsajátítja és tudatosan éli a keresztény életmódot. Az első bérmálás pünkösdkor volt, amikor az apostolok megkapták a Szentlelket. A bérmálás a keresztény nagykorúság, a személyes döntés szentsége, amelyet csak olyan korban szabad kiszolgáltatni, amelyben valaki képes éretten dönteni Krisztus és az Egyház mellett. A bérmálás minden egyházkerület életében nagy ünnep.

„Az egyházi ünnepek mellett az egyházközösség legnagyobb ünnepe a bérmálás szentségének kiszolgáltatása. Hiszen ilyenkor a fiataljaink úgymond nagykorúvá válnak, hiszen a bérmálást úgy is nevezzük, hogy beavatás a felnőtté válásba a Szentlélek kegyelme által. Nagyon nagy öröm számunkra, hiszen harminckét fiatal részesül ma a bérmálás szentségében.” - tájékoztatott Mezei András, a Kis Szent Teréz Plébánia plébánosa.

A bérmálás szentségét a Szentháromság vasárnapján szolgáltatták ki Keszthelyen. Prédikációjában Dr. Márfi Gyula kifejtette, Jézus a láthatatlan Atyaisten képmása a két fenséget pedig a Szentlélek köti össze. Az a Szentlélek, amely átadja kegyelmi ajándékait, a hitet, a reményt és a szeretetet a bérmálkozóknak és mindazt, amire az egyénnek szüksége van.

„A Szentlélekről most lehet úgy beszélni, mint aki nem csak az Atyát és a Fiút köti egybe, hanem mindannyiunkat. A Szentháromságról azért is jó beszélni, mert annak ellenére, hogy több milliárd ember él a földön, rengeteg a magányos ember most, mert Isten nélkül, isteni háromságközösség nélkül nincs közösség itt a Földön.” - emelte kia  nyugalmazott veszprémi érsek.

A Kármelita Bazilikában Dr. Dublecz Károly a plébánia képviselőtestületének világi elnöke is köszöntötte a bérmálkozókat. Elmondta, a jelenlegi bizonytalan helyzetben nagy áldás, hogy a fiatalok fogadalmukkal teljes jogú tagjaivá válnak a katolikus egyháznak.

Regman Karola - Keszthelyi TV

| 2023. ápr. 25. kedd 17:06 | Keszthely
A szentséget dr. Udvardy György veszprémi érsek szolgáltatta ki.
| 2022. máj. 23. hétfő 15:41 | Keszthely
A szentséget Udvardy György veszprémi érsek szolgáltatta ki.
| 2021. aug. 31. kedd 19:03 | Keszthely
Hatvanhatan - köztük egy felnőtt - bérmálkoztak a Magyarok Nagyasszony Plébániatemplomban.
| 2020. okt. 19. hétfő 19:06 | Keszthely
Hatvanheten bérmálkoztak, három egyházközségből Keszthelyen.
| 2014. jún. 17. kedd 11:21 | Keszthely
Bérmálással, kereszteléssel egybekötött tanévzáró volt a keszthelyi Farkas Edit Szakképző Iskolában.
Cím:
8360 Keszthely, Kossuth L. u. 45.
Telefon: 06 83 / 320 200
Mobil: 06 30 / 427 7341
 
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk számodra.