+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / Átadták a sármelléki kerékpárutat
2021. április 27. kedd 15:49 - Sármellék
Átadták a sármelléki kerékpárutat
282 millió forintból valósult meg a Sármelléket és Zalaapátit összekötő kerékpárút, melyet szombaton adtak át. A 7600 méteres szakasz a Zala Kétkeréken – Kerékpárút-fejlesztés Sármellék és Zalaszentgrót településeken című pályázat kapcsán valósult meg, melynek konzorciumvezetője a Zala Megyei Önkormányzat. A jövőben további kerékpárutak valósulnak meg a megyében.

Ez az út már a felújított kerékpárút része Sármelléken. A cél az volt a fejlesztéssel, hogy a település össze legyen kötve a Balatonnal. A meglévő szakasz csak kerékpárútként használható, a töltésen keresztül lehet eljutni Zalavárra a Kis-Balatonhoz. A 7600 méteres útból körülbelül két és fél kilométer lett leaszfaltozva. A kivitelezés gyors volt, körülbelül 3 hónap alatt készítették el az új kerékpárutat a sármellékiek, a környékbeliek és a turisták nagy örömére – mondta el Horváth Tibor polgármester.

„Ezt ugye a Területi Operatív Program révén tudtuk megvalósítani, ez 282 millió forintba került. Örülünk, hogy megvan, ez része azért kavicsos, mert ugye természetvédelmi okokra hivatkozva nem lehetett aszfaltos utat készíteni, de ahol tudtuk, megújítottuk az aszfaltot is és új aszfalt is került ki.”

A felújított kerékpárutat szombaton adták át ünnepélyes keretek között. Elhangzott, az út a Zala Megyei Önkormányzatnak is köszönhető. Az intézmény 2016-ban nyújtott be pályázatot konzorciumvezetőként a Zala Kétkeréken projektre. Ennek keretében valósulhatott meg ez a szakasz. Pácsonyi Imre alelnök elmondta, a program során 1.4 milliárd forintot tudtak fordítani kerékpárút fejlesztésre már.

„Itt Keszthely, Kis-Balaton, Balaton térségében minden megtett méternek jelentősége van, hiszen annyira sok turisztikai látnivaló, annyira sok a desztinációban rejlő lehetőség, hogy roppant fontos, hogy az egyes objektumok összekötést nyerjenek. Ez az út is tulajdonképpen ezt célozza Zalaapáti irányába és hát örömmel számolhatok be arról, hogy folytatásaként tervezés alatt van a Zalavár felé vezető szakasz, ami majd folytatódni fog Zalaszabar felé.”

Manninger Jenő országgyűlési képviselő arról számolt be, hogy ez a szakasz a Zala megyei turisztikai kerékpárút hálózat része. Fontos ugyanis, hogy minél több turista látogasson el a környékre. Annak köszönhetően, hogy a Balaton és a Kis-Balaton össze lesz kötve kerékpárúttal. várhatóan megnövekedik a következő években a turista forgalom.

„Elsősorban turisztikai jelentősége van. Nyilván néhány szakaszát a falun belül is lehet használni, de ez azért is megyei kiemelt folyamat, mert Zala megyének a turisztikai fejlesztéséhez, azon belül természetesen Keszthely és környékének a Kis-Balaton Balatonnak a fejlesztéséhez járul hozzá.”

Az országgyűlési képviselő elmondta, amíg nem fejeződnek be a munkálatok, addig is Hévíz felől meg tudják közelíteni az utat a kerékpárosok. A közeljövőben Keszthely térségében több új kerékpárút is megvalósul.

Lendvai Bianka - Keszthelyi TV

 

galéria
1
2
3
4
további híreink
 
kulisszabejárást és közönségtalálkozót a Pesti Művész Színház Keszthelyen.
 
Turi Török Tibor munkásságát ismerhették meg a Nemzeti Kör könyvklubjának réásztvevői.
 
A héten zajlott az Európai Mobilitási Hét, melyhez minden évben csatlakoznak intézmények.
 
A keszthelyi nyomozók elkapták a férfit, bíróság előtt kell felelnie tettéért.
 
A Híradó Plusz vendége: Nemes Klára, a KESOTE Mozgáskorlátozottak Szakosztályának vezetője
 
Befejeződött a Katasztrófavédelem idei szúnyoggyérítési programja.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Objektív
 
Balatoni Mozaik
 
Más-Kép(p)
 
Mire Vágyik a Nő?
 
Önkormányzati híradó
 
Szezon Kosár
 
Hittel, lélekkel
 
Négy láb nagy szív
 
Rigmus