+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / Idén is lesz Mozdulj, Balaton!
2021. március 11. csütörtök 17:12 - Keszthely
Idén is lesz Mozdulj, Balaton!
A Balaton Fejlesztési Tanács felhívására két új település is csatlakozott a nyári szabadidős programhoz, így 41 strandon várják majd a mozogni vágyókat. A „Mozdulj, Balatont!” a BFT és a résztvevő önkormányzatok finanszírozzák, de az Emberi Erőforrások Minisztériuma is támogatja a programot.

A „Mozdulj Balaton!” célja, hogy felhívja a figyelmet a mozgásra, a szabadtéri sportokra. A 2004 óta zajló nyári, szabadidős program keretében mindig kilenc hétvégi napon rendeznek sporteseményeket. Jellemzően strandröplabda, labdarúgás, streetball, asztalitenisz, petanque és újonnan már teqball is színesíti a kínálatot. Az animátorok által szervezett sportnapok mellett bárki szabadon használhatja a pályákat, eszközöket.

Fekete-Páris Judit, a Balaton Fejlesztési Tanács gazdasági igazgatója: „Ezeken a sportnapokon nyilvántartott résztvevők száma 2020-ban 31 ezer fő fölött volt. Körülbelül hasonló számok voltak az elmúlt időszakokban is. Tavalyelőtt is 30 ezer fő fölött jártunk. Én azt gondolom, hogy ez az a száma, ami évente, egy jó szezonban elvárható. Természetesen nagyon sokat számít, hogy milyenek a hétvégéink. Esős, hűvös időben kevesebben vannak a strandokon, mint a meleg, nyári napokon.”

Az esemény zárásaként mindig a legsportosabb település címéért versenghetnek a delegált csapatok. A rendezvénynek jellemzően Vonyarcvashegy szokott otthont adni. A balatoni nyár szabadidős programját a Balaton Fejlesztési Tanács szervezi. Tavaly 33 település 38 strandja vett részt az eseménysorozaton. A rendezők most is megkeresték a strandüzemeltetőket, hogy ki szeretne csatlakozni. A korábbi résztvevők megmaradtak, két új település jelentkezett. 

„A program keretében a két új település strandja beleszerelésre kerül sporteszközökkel. A sportpályát a települések biztosítják a strandokon, mi kézilabdahálót, kosárlabdapalánkot, pingpongasztalt, tehát a sporteszközöket adjuk a településekkel történt egyeztetések után. A helyi lehetőségeket mindig figyelembe kell venni, hogy milyen sportprogram valósítható meg. A korábban már a programban résztvevő települések esetén pedig az elhasználódott eszközök cseréjét fogjuk megvalósítani” - tette hozzá a BFT gazdasági igazgatója. 

A programot a szervező BFT, az önkormányzatok és az Emberi Erőforrások Minisztériuma finanszírozza. Idén várhatóan 18 millió forintos költségvetése lesz a Mozdulj, Balatonnak. A sportközösséget nagy veszteség érte. A szervezőbizottság az esemény honlapján közölte, hogy méltósággal viselt, súlyos betegség után, életének 76. évében elhunyt Bartsch János, a szabadidős nyári sorozat szülőatyja és programigazgatója.A somogyi sportvezetőnek a Balatont akkor fenyegető, katasztrofális vízszint csökkenés adta az ötletet, hogy a fövenyeseken, homokos partokon megszervezze a sportolást és kialakítsák annak feltételrendszerét.

Hársfalvi Ákos - Keszthelyi TV

galéria
1
2
3
4
további híreink
 
Már folynak a válogatói a XIII.Országos Mélyrézfúvós Versenynek, amelyen keszthelyi tanuló is indul.
 
Fejér György 255 évvel ezelőtt született, tartalmas életén online előadáson ismerhetik meg az érdeklődők.
 
Várhatóan jövő hét közepén haladja meg a 3,5 milliót a beoltottak száma, akkor nyithatnak a teraszok.
 
Nagyon sokan felháborodtak a fővárosi mentők húsvéthétfői feljelentése miatt.
 
A leégett növényzet helyrejön, a madarak új fészket rakhatnak, de sok hüllő és kétéltű pusztult el.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Objektív
 
Körül-tekintő
 
Más-Kép(p)
 
Szakmát a kézbe
 
Eklézsia
 
Önkormányzati híradó
 
Szezon Kosár