Ajánlott hírek
Ajánlott címkék
Egyéb tartalmak
.
oldal
/
kezdőlap / Híreink / Közélet / Az ország legjobbjai lettek
2018. feb. 8. csütörtök | Keszthely
Az ország legjobbjai lettek
A Budapesti Gazdasági Egyetem Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg írta ki (BGE GKZ), középiskolás diákok részére a Siker Kulcsa elnevezésű tanulmányi versenyt,melyen a korábbi évekhez hasonlóan az idén is részt vett a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum Keszthelyi Közgazdasági Szakgimnázium. A két keszthelyi csapat közül az egyik sikerrel vette az akadályokat, s mindenkit maguk mögé utasítva megnyerték az országos közgazdasági versenyt.

Hogy milyen lesz a jövő közgazdásza?Azt próbálták szemléltetni a szakképzésben résztvevő tanulók diáktársaiknak az osztályban. Önálló gondolatokkal, szituációban. Mert ez volt az egyik versenyfeladat a Siker Kulcsa elnevezésű országos közgazdasági versenyen. Két, három fős csapat indult a Keszthelyi Közgazdasági Szakimnáziumból,hogy számot adjanak tudásukról, és felkészültségükkel bizonyítsanak. Tizenkilenc csapat vett részt az egyetem által meghirdetett versenyen. Négy  átfogó feladatkört kellett megoldani,ami az egyik csapatnak az első helyezést eredményezte.

A nyertes csapatot Ács Éva közgazdász tanár készítette fel.A kérdéskörök kialakításában a közgazdász szakma sokszínűségét igyekezték kiemelni, hagyatkozva a problémamegoldó képességre és a korábbi évek feladataira.

Az országos első helyezett csapat tagjai, Pohl Ágnes, Nagy Rebeka és Békevári Lilla. Mindhárman a gazdaságtudományok területén szeretnének továbbtanulni. Az intézmény másik induló csapata is szép eredményt ért el .Kevéssel csúsztak le a dobogóról a 4.helyezésükkel. Az elért eredmények azt igazolják,hogy  az iskolában a közgazdász szakma alapjait magas színvonalon  sajátíthatják el a tanulók.

Hegedüs Éva - Keszthelyi Televízió

| 2025. ápr. 10. csütörtök 19:15 | Keszthely
Környezetvédelmi vetélkedőt rendeztek a Közgázban.
| 2025. már. 11. kedd 19:15 | Keszthely
Természettudományos diákkonferenciát rendeztek a Közgázban.
| 2025. jan. 13. hétfő 19:15 | Keszthely
A Közgazdasági Technikumban az idén is megszervezték a tavaly nagy sikert aratott jótékonysági hangversenyt.
| 2024. dec. 20. péntek 19:15 | Keszthely
Az Asbóth iskola és a Közgáz diákjai örvendeztették meg az Idősek Otthona lakóit karácsony előtt.
| 2024. jún. 27. csütörtök 19:15 | Keszthely
Pályaválasztási tábort szervezett a Közgazdasági Technikum.
XI. Évfolyam 8. Szám
Megjelenés: 2025. április 25.
Cím:
8360 Keszthely, Kossuth L. u. 45.
Telefon: 06 83 / 320 200
Mobil: 06 30 / 427 7341
A Keszthelyi Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.
 
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk számodra.