A Magyar Turisztikai Ügynökség vezetője elmondta, egy évvel ezelőtt a hazai vendéglátás minden idők legnagyobb növekedését produkálta hazánkban. Úgy fogalmazott, bár ez jelentősen pozitív jövőképet vetített előre, az elmúlt egy év a szektor legszörnyűbb éve volt. A vezérigazgató elmondta, a járvány idején adócsökkentéssel, támogatásokkal segítik a gazdasági szereplőket. Így például a költségvetés fizeti a munkaerőköltség kétharmadát, továbbra is 5% a házhozszállítás áfája és nincs sem idegenforgalmi adó, sem turizmusfejlesztési hozzájárulás. Hozzátette, a kormány turizmust érintő támogatása meghaladja a 2 milliárd eurót.
„Néhány év múlva rá sem lehet majd ismerni a vidéki Magyarországra. Hiszen 35 új szálloda épül, 14 ezer magánszálláshely, közel 800 panzió és 114 strand újul meg. Tucatnyi attrakciót, kastély, várat, gyógyhelyet fejlesztünk párhuzamosan és nemsokára indul minden idők legnagyobb gyógyfürdő-fejlesztési programja is. A nagyvállalatok minden támogatási forinthoz még egyet hozzátesznek, így kétszer annyi pénz áramlik a magyar gazdaságba, kétszer annyi munkahely jön létre és kétszer annyi adóbevételhez jut majd a költségvetés.” - mondta Guller Zoltán.