+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / Rendhagyó farsang Reziben
2021. január 29. péntek 15:51 - Rezi
Rendhagyó farsang Reziben
Hagyományos farsangi ételeket főztek Reziben. Ugyan az idén nem tudtak vendégeket fogadni, de a közösségi program nem maradt el. Az udvaron készült a kerékrépa leves, az asszonyok répát savanyítottak és nem maradt el a farsangi fánk sem. A Laky Demeter Turistaházban a rezi iskola diákjai is beleshettek a kulisszák mögé és elsajátíthatták elődeik receptjeit.

Február a farsang időszaka, az idei évben azonban elmaradnak a szokásos összejövetelek. Reziben is hagyomány, hogy ilyenkor összegyűlnek a helyi és környékbeli lakosok és együtt főznek, mulatnak. Idén ugyan vendégeket nem tudtak fogadni a Laky Demeter Turistaházban, de a főzés nem maradt el. Az udvaron a kerékrépa levest készítették elő, amely hagyományos étel a településen. 

„Füstölt hússal nagyon finom, tehát csülköt használunk, oldalast meg egy kis lapockát szoktunk belekockázni. Aztán befűszerezzük sóval, borssal, őrölt köménnyel, pirospaprikával, babérlevél kell még bele, aztán vöröshagyma, fokhagyma. Ezt feltesszük főni, utána egy 40-50 perc múlva lehet beletenni a répát. Ezzel is főzni kell, amíg megpuhul a hús, utána teszünk bele egy rántást.” - mondta Szalai Antalné.

A kerékrépa levest még mindig sok idős készíti Reziben, a fiatalok azonban már egyre ritkábban főzik. A Laky Demeter Turistaház néhány éve újra felélesztette a hagyományt. A leves alapja a savanyított répa, ennek elkészítésén is dolgoztak az asszonyok. A lereszelt répát hordókba teszik, sózzák és jó alaposan összetömörítik. Az elkészítés hosszú és fáradtságos munka, azonban nem csak élelmet biztosít, hanem a hagyományokat is őrzi.

„Amikor birtokba vettük ezt a kertet, ezt a területet, akkor elkezdtük termelni a zöldségeket és próbáltuk keresni, hogy mi az, amit ültessünk, ami hagyományos. Igazából a régi korokat is felidézve a mai korban is megállja a helyét, és akkor úgy gondoltuk, hogy ültessünk kerékrépát. Ahogyan feljönnek a nyári zöldségnövények, a hagymák, utána annak a helyére ültettük a kerékrépát. Ennek körülbelül 6-7 éve. Utána megsavanyítottuk és megpróbáltuk az első disznótoros alkalmával a répalevest megfőzni és nagyon nagy sikere lett.” - tájékoztatott Tafota Istvánné, a Laky Demeter Turistaház művelődésszervezője.

A konyhában is szorgoskodtak az asszonyok, készült a farsang elmaradhatatlan étke, a fánk. Már a tészta összegyúrása is jelentős feladat, hiszen elsőként a kovászt kell elkészíteni, ami az alapját adja ennek a közkedvelt édességnek. Tóthné Dencs Ági nagy szakértelemmel készítette a fánkot és tudását átadta a rezi iskola tanulóinak is. Az asszony azt mondja, fontos, hogy a fiatalok is megismerjék és megtanulják elődeik hagyományait, így a jó fánk titkát is megosztotta a diákokkal.

„Hagyományos kovászból csináljuk. A kovászt etetgetjük napokig és abból készül a fánk. Az az igaz fánk, amelynek a belseje nem üres, hanem lépes és van rajta körbe szalag. Erre olyan büszkék voltak a fiatalasszonyok, hogy nem igaz, hogy minél szebb rajta a fehér szalag, annál finomabb a fánk. Nem mindig jön össze, de a fánk belseje akkor is finom, enni ehető.” - mondta Tóthné Dencs Ági.

A munkálatok nagy népszerűségnek örvendtek a fiatalok körében, örömmel segítettek a gyerekek elkészíteni a farsang hagyományos eledelét. Természetesen a fánkról nem hiányozhat a porcukor sem, és a házi baracklekvár teszi fel az édességre a koronát.

Regman Karola - Keszthelyi TV

 

galéria
1
2
3
4
további híreink
 
A koncert előtt a keleti kultúra különböző részeivel ismerkedhettek meg az érdeklődők.
 
Mind a bölcsődében, mind az óvodákban tartottak az ünnephez kapcsolódó foglalkozásokat.
 
Idén is meghirdette a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a húsvét zöldítő pályázatát.
 
Újdonságokkal várják az érdeklődőket.
 
A gyermekek után az időseket is oltási költségtérítéssel támogatja az önkormányzat.
 
Zala vármegye hét tanintézetének zeneiskolásai mérték össze muzikális tudásukat Keszthelyen.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Objektív
 
Balatoni Mozaik
 
Más-Kép(p)
 
Mire Vágyik a Nő?
 
Önkormányzati híradó
 
Szezon Kosár
 
Hittel, lélekkel
 
Négy láb nagy szív
 
Rigmus