+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / Családbarát Goldmark
2021. január 14. csütörtök 13:14 - Keszthely
Családbarát Goldmark
Ismét elnyerte a Családbarát Munkahely címet a Goldmark Károly Művelődési Központ. Az intézmény célja, hogy az elnyert támogatás segítségével a korábban megkezdett családbarát programokat folytassák. A 2,5 millió forintból például gerincmasszázst és strandbelépőt biztosítanak a dolgozóknak, de csapatépítő tréninget is szervezni kíván az intézmény vezetése.

Nyolcadik alkalommal helyezhették el a Balaton Színház falán a Családbarát Munkahely címért járó táblát. A Goldmark Károly Művelődési Központ júniusban adta be pályázatát, az év évgén értesítették őket, hogy elnyerték a címet és 2,5 millió forint támogatást. Az intézmény szeretne a dolgozók és majd a közönség felé is további családbarát tevékenységet folytatni.

Osvald Bálint mb. igazgató: „Lényegében olyan dolgokat szeretnénk megvalósítani, amik már a korábbi időszakban is elkezdődtek itt nálunk. Ugyanolyan területeken szeretnénk egyrészt a dolgozók felé családbarát képet mutatni, másrészt pedig a közönség felé – hogy ha nyithat majd az intézmény – szintén családbarát tevékenységeket, programokat szeretnénk megvalósítani.”

Osvald Bálint rámutatott, pályázatuk több elemből állt össze. Terveik közt számos olyan program szerepel, melyekkel tovább erősíthetik az intézmény családbarát jellegét.

„Szeretnénk olyan előadásokat, előadássorozatokat szervezni – mind a kollégáknak, mind a nagyközönségnek – amelyek családi témákban adnak egy kis jártasságot, a család működésével foglalkoznak, kapcsolatépítés, stressz kezelés – a korábbi lélektani esték sorozat folytatásaként szeretnénk ezt tovább vinni. Alapvetően van egy prevnciós vonala – ez nyilvánvalóan csak a dolgozókra tartozik. Egészségügyi prevencióról beszélünk. Már egy ideje zajlik az intézményben preventív gerinctorna” - tette hozzá Osvald Bálint. 

A Goldmark Károly Művelődési Központnak jelenleg 12 állandó munkatársa van. Az ülő- és fizikai munkát végzők egészségmegőrzése szempontjából is fontos a gerinctorna, vagy a gerincmasszázs. Az intézményben terveznek egy csapatépítő tréninget is. A kétnapos programot egy tanfolyammal is össze kívánják kötni. A családbarát címmel járó támogatásból több további elemet is meg akarnak valósítani: „Szintén hagyomány és szeretnénk továbbvinni, ha lesz rá lehetőség, hogy a dolgozók és családjaik ebből a pályázati pénzből strandbelépőhöz jussanak. Valamint van egy olyan kezdeményezés nálunk, amit sajnos nem tudtunk megvalósítani, de 2021-ben be szeretnénk fejezni, hogy a családtagoknak megmutatni a munkahelyet, főleg a gyerekeket szeretnénk vendégül látni, mind a művelődési központba, mind a Balaton Színházba. A kulisszatitkokat megismertetve és egy-két olyan dolgot, amire azért a nagyközönség nem nagyon lát rá, a gyerekek pedig nagyon fogékonyak lennének rá.”

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma tizedszer hirdetett pályázatot családbarát munkahelyek kialakítására. A pályázatnak köszönhetően évről évre egyre több vállalatnak és intézménynek nyílik lehetősége családbarát kezdeményezések, szolgáltatások vagy programok bevezetésére.Eddig 341 pályázó csaknem 400 millió forintos támogatásban részesült.

Hársfalvi Ákos - Keszthelyi TV

galéria
1
2
3
4
5
további híreink
 
A pandémia idején is tudtak fejleszteni a kis zalai településen, Vindornyaszőlősön.
 
A múzeum önkéntes programja nagyon népszerű, folyamatosan érkeznek az érdeklődők hozzájuk.
 
A polgármester közleményében a napokban megjelent cikkekről mondta el a véleményét.
 
A kivitelező megőrzi az épület jellegét és tágasabb szobákat alakít ki.
 
Biztosított a jelenléti felkészülés az érettségizőknek.
 
A település tavaly is számos beruházást valósított meg támogatások által, idén is a fejlesztenek.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Objektív
 
Körül-tekintő
 
Más-Kép(p)
 
Szakmát a kézbe
 
Eklézsia
 
Önkormányzati híradó
 
Szezon Kosár