Ajánlott hírek
Ajánlott címkék
Egyéb tartalmak
.
oldal
/
kezdőlap / Híreink / Közélet / Több fejlesztés is megvalósult 2020-ban Várvölgyön
2021. jan. 12. kedd | Várvölgy
Több fejlesztés is megvalósult 2020-ban Várvölgyön
Mintegy 65 millió forintot nyert el különböző pályázatokon a 2020-as évben Várvölgy. A településen gyümölcsöskert valósult meg, felújították az óvoda épületét és elkezdődött a művelődési ház rekonstrukciója is. A szociális ellátásban részesülők sem szenvedtek hiányt, karácsonyi csomagot és tűzifát is kaptak a rászorulók. Idén ugyancsak pályázati forrásból valósulhat meg a Temető utca felújítása, de további terveket is szeretnének megvalósítani.

10 millió forintot nyert el pályázat útján a település a zártkert kialakítására. Egy 5000 négyzetméteres önkormányzati területre telepítettek 150 gyümölcsfa csemetét. A növények úgy lettek kiválasztva, hogy nyártól őszig folyamatosan legyen érő gyümölcs, melyet elsősorban az óvodásoknak szánnak majd. Az idevezető út javítása és aszfaltozása is ebből a pénzből valósulhatott meg. A Magyar Falu Program keretében támogatást nyertek az óvodafejlesztésre is. Az intézmény külső festését, a csoportszobák padlóburkolatának javítását, valamint a vizesblokkok cseréjét tette lehetővé a pályázat. A Művelődési Ház felújítására szintén a Magyar Falu Program pályázatán belül nyílt lehetősége a településnek. A nyílászárók cseréjére még 2019-ben nyertek el forrást. Tavaly a festésre, a burkolatcserére és a vizesblokkok felújítására is sikeresen pályázott az önkormányzat. A rekonstrukciós munkálatok már elkezdődtek, várhatóan ebben az évben be is tudják majd fejezni.

A vírushelyzet miatt sok mindenről le kellett mondania a településnek. Több rendezvényt is le kellett mondaniuk, azonban a szociálisan rászorulók segítése nem maradt el. Az igénylők például a tűzifának valót is folyamatosan kapják.

„97 igénylő kap most tőlünk szociális tűzifát. 130 köbmétert osztunk ki körülbelül, két ütemben. Decemberre már körülbelül a felét kihordtuk, a maradékot pedig most kezdtük el. Szintén decemberben 12.000 forint értékű tartós élelmiszercsomagot kapott körülbelül 180 háztartás a településen.” - osztotta meg Barcza Balázs polgármester.

A település első embere beszámolt arról is, hogy tavaly december végén értesítették őket egy újabb sikeres pályázatról. 22 millió forintot nyertek el a legrosszabb belterületi út, a Temető utca burkolatának felújítására, valamint a vízelvezetés javítására. A polgármester elmondta, ebben az évben is több tervet szeretnének megvalósítani, elsősorban pályázati forrásokból.

„Ami még fontos lenne, az a közterületi eszközpark bővítése. Az egyik temetőnk körül nincs kerítés, azt szeretnénk még megvalósítani. A járdafelújításunkat szeretnénk még folytatni. A hivatalépületre is ráférne már egy felújítás, de azt még mindig hátrébb sorolom inkább. Valamint az egyházzal közösen a plébániaépületet is szeretnénk felújítani.”  

A településnek nem ez lenne az első közös projektje az egyházzal. Ebben a hónapban várják a választ a korábban beadott, a várvölgyi templom felújításáról szóló pályázat eredményéről.

Lendvai Bianka - Keszthelyi TV

| 2025. máj. 14. szerda 19:15 | Várvölgy
A tagtelepülések a Versenyképes Járások Programról és a költségvetésről is tárgyaltak.
| 2025. jan. 20. hétfő 19:15 | Várvölgy
Ismét nagy sikere volt a Vince Pince-túrábort
| 2024. dec. 4. szerda 19:15 | Várvölgy
A településen számos projektet szeretnétek megvalósítani az elmúlt időszakhoz hasonlóan.
| 2024. szep. 18. szerda 19:15 | Vállus, Várvölgy
Mindkét település tavasszal szenvedett károkat a heves esőzések miatt.
| 2024. jún. 11. kedd 19:15 | Várvölgy
14. alkalommal rendezték meg a Cserép Jenő Emléktornát Várvölgyön
XI. Évfolyam 11. Szám
Megjelenés: 2025. június 13.
00:00
Képújság
06:00
06:30
07:00
Ludovika TV
08:00
Egy csipetnyi szó
09:00
09:30
10:00
Ludovika TV
Cím:
8360 Keszthely, Kossuth L. u. 45.
Telefon: 06 83 / 320 200
Mobil: 06 30 / 427 7341
A Keszthelyi Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.
 
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk számodra.